Újabb két bölcsődével gazdagodott Hargita megye

Újabb két bölcsődével gazdagodott Hargita megye

Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét építettünk és adtunk át ma Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.

„A legkisebb településeken is szükség van olyan korszerű és biztonságos intézményekre, ahol a szülők biztonságban tudhatják gyermekeiket” – emelte ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: a bölcsődeépítési program a fiatal családok egyik legfontosabb igényére ad választ, és segít abban, hogy a szülők helyben tervezhessék a jövőjüket.

„Országszerte 91 bölcsődét építettünk és adtunk át, közülük négyet Hargita megyében, és több mint negyvenet olyan településeken, ahol jelentős magyar közösség él. Közel vagyunk a célhoz: augusztus végéig átadjuk a 110. új bölcsődét is” – hangsúlyozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy az RMDSZ kezdeményezésének és közbenjárásának köszönhetően az elmúlt években jelentős oktatásfejlesztési programok valósultak meg Hargita megyében. Ennek eredményeként tavaly 56 elektromos iskolabuszt adtak át, idén pedig több mint százmillió lejes beruházással 83 oktatási intézmény mintegy 1500 tanterme kapott új bútorokat, informatikai és korszerű oktatási eszközöket. „Ha összefoglaljuk az elmúlt öt-hat év munkáját, azt mondhatjuk: ott teremtettünk megfelelő feltételeket, ahol arra a legnagyobb szükség volt. Olyan feltételeket, amelyek hosszú távon, több nemzedék számára is meghatározzák közösségünk jövőjét. ” – fogalmazott Bíró Barna-Botond.

A bölcsődék felépítését a fejlesztési minisztérium finanszírozta az RMDSZ által elindított bölcsődeépítési program keretében. A siménfalvi és a csíkszentgyörgyi bölcsődék korszerű, európai szabványok szerint épültek. Az intézmények hálószobákkal, játszóterekkel, étkezőkkel, saját konyhával és mosodával biztosítanak biztonságos és kényelmes környezetet a gyermekek számára. Az épületek energiahatékonyak, megújuló energiaforrásokat használnak, napelemekkel és napkollektorokkal vannak felszerelve.

Az RMDSZ számára a családok támogatása kiemelt cél. Az új bölcsődék nemcsak korszerű ellátást biztosítanak a legkisebbeknek, hanem nagy segítséget jelentenek a dolgozó szülőknek is, miközben hozzájárulnak településeink fejlődéséhez és ahhoz, hogy a fiatal családok helyben tervezhessék a jövőjüket.

kapcsolódó

Hírlevél