Kelemen Hunor: Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével találkoztam kedd délután Kolozsváron

Kelemen Hunor: Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével találkoztam kedd délután Kolozsváron

Egy nagyon nehéz időszak áll mögöttünk: meg kellett tanulnunk együtt élni a járvánnyal. Magyarország Kormányának támogatása kérésünkre jó időben érkezett, a védőfelszerelések, maszkok, fertőtlenítőszerek eljutottak közösségünk tagjaihoz. Köszönjük ezeket!
 
Tájékoztattam a miniszter urat az elmúlt hetek magyarellenes megnyilvánulásairól is. Az államfő kijelentése óta azt tapasztaljuk, hogy a román politikusok egy része versenyt fut a magyarellenességben. Remélem, hogy ez nem egy maraton a részükről, hanem csak egy sprint, és hamar túl leszünk ezen is.
 
A közvéleménykutatások bizonyítják, a visszajelzések azt mutatják, hogy a többségi társadalom és a véleményformálók jelentős része nem osztja az államfő véleményét, amikor ő közösségünket ellenségként jeleníti meg.
Az államfőnek bocsánatot kell kérnie, a román politika pedig holnap, szerdán tehet egy gesztust, és támogathatja a parlamentben, hogy március 15-ét a romániai magyar közösség napjává nyilvánítsuk. Ez megfelelő üzenet lenne most arról, hogy nem vagyunk egymás ellenségei, a jövőt közösen kell építenünk. Közép-Európában, a térségben egymásra vagyunk utalva, tisztelettel kell viseltetnünk egymás iránt.  
 
Szijjártó miniszter úrtól azt kértem a találkozón, hogy a román állampolgárok számára a tranzitfolyosókon való átjárást tegyék lehetővé Magyarországon a nap 24 órájában. Biztos vagyok abban, hogy ez a kérésünk teljesülni fog, ahogyan teljesült a határ egyik-másik oldalán élők ingázása munka céljából Románia és Magyarország között.
Kelemen Hunor teljes nyilatkozta a Szijjártó Péterrel tartott közös sajtótájékoztatón

kapcsolódó

Hírlevél