Szigetek a csángó közösségek Moldvában – Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyarfaluban
„Egy ismeretlen tengerben olyan szigetek a csángó magyar közösségek, ahol megállhatunk, megpihenhetünk. Magyarfalu is egy ilyen sziget, ahol magyarul tanulnak, magyarul énekelnek és magyarul imádkoznak” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök vasárnap délután Magyarfaluban. A Bákó melletti, 1500 lelket számláló faluban a közösség apraja-nagyja összegyűlt, hogy Budau Linára emlékezzen.
Budau Lina 2007-ben a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kezdeményezett, a moldvai magyar kultúra megőrzésére irányuló programjának a szolgálatába állt, majd a falu összes, magyar órára járó gyerekét és fiatalját tanította. Órarend szerinti foglalkozásokon tanított éneket és táncot, a helyi szokásokat bemutató előadásokat szervezett. Munkájának legfontosabb vezérelve volt, hogy továbbadja azt a tudást, azt a szellemi örökséget, amit a szülőktől, nagyszülőktől örököltek.
„Született népművelő, tanító, értékmentő és értékteremtő volt Budau Lina asszony, akinek az emléke előtt ma fejet hajtunk. A közösség iránta érzett megbecsülését jelzi ez az ünnepség. Ez a közösség szereti szülőfaluját, szeretnek itt lenni, hiszen minden, ami őket körülveszi, a kezük munkája, ők építették. Tudjuk, hogy itt, ezen a szigeten néha nagyon nehéz magyarnak megmaradni, de azt is tudjuk, hogy ezt a szigetet csak az itt élő közösség tudja megtartani. Természetesen minden külső segítségre szükség van, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatására mindig számíthatnak, ám a magyarfalusi emberek bátorságán, kitartásán, akaratán múlik a közösség megmaradása” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke a Budau Lina emlékére állított szobor avatási ünnepségén.
A szobor alkotója Kő Pál, Kossuth díjas szobrászművész, a budapesti Képzőművészeti Egyetem volt rektor-helyettese. Budau Lina szobrának felállítását az egri Molnár László és családja kezdeményezte, akik a magyarfalusi csángó közösség régi barátai és támogatói.
Kelemen Hunor szövetségi elnök Pogár Lászlóval, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnökének vezetésével megtekintette az épülő, magyarfalusi közösségi házat, illetve a lábniki Magyar Házat, amelynek a kertjében most épül a gyerektábor. Mindkét intézményt támogatja az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.