Mozgalommá nőtte ki magát az Örökségünk őrei program Kolozsváron – Kolozsvári verseny az erdélyi magyar örökség védelmében Fotó: Fotó: Kiss Gábor

Mozgalommá nőtte ki magát az Örökségünk őrei program Kolozsváron – Kolozsvári verseny az erdélyi magyar örökség védelmében

„Újabban a kolozsvári műemlékek mellett elhaladva mosolygok egyet: eddig is csodáltam ezeket az épületeket, de az utóbbi időben különösen jól esik megfigyelni őket, hiszen tudom, megszemélyesítettétek. Tisztelet azoknak, akik az örökbefogadás folyamatában román nyelven is bemutatták az erdélyi magyar műemlékeket, műemlék-jellegű épületeket, azoknak, akik a többségnek is elmondták, gazdag örökséggel rendelkezik az erdélyi magyar közösség” – szólt a jelenlévő fiatalokhoz Hegedüs Csilla, az Örökségünk őrei program kezdeményezője és irányítója, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke március 19-én, szombaton. A Fogadj örökbe egy műemléket!-kezdeményezés nagyszabású helyi döntőjére a Kolozsvári Magyar Operában került sor, ahol hat iskola hat csapata kiselőadásban számolt be értékmentő tevékenységéről.

Az édesanyák, a politikusok is, ha hiszitek, ha nem, reggel felkelnek és dolgozni indulnak –személyes történettel indította beszédét Hegedüs Csilla, aki a jelenlévő iskolásoknak városi sétáiról, emlékeiről is beszámolt: az első épület, amellyel találkozik útja folyamán, a kolozsvári vasútállomás épülete. Ezt megannyi fiatalkori emlék helyszíneként tartja számon: nagyutazások, otthoni elszabadulások élményét juttatja eszébe. „Ha tovább haladok, az Uránia Palota épületébe ütközöm, amelyről mindenki megfeledkezett mindaddig, amíg a kolozsvári iskolások vissza nem emelték a köztudatba” – sorolta Hegedüs Csilla, aki azt is elárulta, fiatalként itt állt meg süteményezni a délutáni zeneiskolás órákat megelőzően.

Ha kitérőt tesz a séta folyamán – részletezte –, a valamikori New York szállóhoz érkezik. „Ahhoz az épülethez, ahol én már kávéztam, de nektek köszönhetően bizakodhatom abban: a közeljövőben még visszatérhetek a belső terébe. Amellett a Nemzeti Színház mellett is elhaladok, amelyről nagyon sokan nem tudták az örökbefogadás pillanatáig, hogy valamikor közösségünkké volt” – mondta és kiemelte: a farkas utcai templomban tudta meg először, hogy mit is jelentenek az erdélyi magyar nemesi családok címerei.

Az Örökségünk őrei program Erdély-szerte valóságos ifjúsági mozgalommá nőtte ki magát, így volt ez Kolozsváron is” – értékelte Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, a Szövetség polgármesterjelöltje. Rámutatott: számára külön örömet jelent, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalta el a kezdeményező szerepét, az a Szövetség, amelynek sokrétű az arca, amely törekvéseinek fontos részét képezi az értékvédelem is – ezt pedig iskolákkal, ifjúsági szervezetekkel, a civil szférával karöltve végzi. „Műemlékeinket, műemlék-jellegű épületeinket meg kell ismernünk, meg kell szeretnünk, felelősséget kell vállalnunk irántuk, hiszen csak így válhatunk valódi őrökké” – emelte ki Horváth Anna rámutatva: a kolozsvári fiatalok – ahogyan arról az elmúlt időszak is tanúskodik – méltó őrzőivé és átörökítőivé váltak az erdélyi magyar örökségnek.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő úgy vélekedik, a Szövetség kezdeményezésében részt vállalók egész Erdélyt felforgatták, ugyanis Kolozsváron, Déván, Kalotaszentkirályon és Nagyenyeden is megméretkeztek egymással a műemlékek őrei. Arra is kitért: külön öröm számára, hogy részt vállalt a kezdeményezésben, hiszen szívügyének érzi Erdély és Európa épített öröksége helyzetének feltérképezését, orvoslását. „Elszomorít, amikor hetente arról számol be az erdélyi sajtó, hogy falak repednek meg, templomtornyok omlanak, esők mosnak el  olyan épületeket, amelyekben még megannyi kincs rejtőzik” – adott hangot megdöbbenésének. Kitért arra is: stratégiával vagy valós cselekvés útján lehet az épített örökség helyzetén előmozdítani, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a valós cselekvést választotta, ennek folyamatában pedig olyan partnerekkel működik együtt, mint a kisiskolások csoportja, a középiskolások és pedagógusok – tette hozzá az EP-képviselő.

Európát, az európai örökséget is – akárcsak Erdélyt – borzalmas erők feszítik szét, viszont az elmúlt időszakban nektek köszönhetően megbizonyosodhattam arról: aki az erdélyi örökség védelmezője, az európai szellemi örökség őrzője is” – összegzett. 

A felszólalásokat, bemutatókat és a kvízjátékot követően Hegedüs Csilla ismertette a kolozsvári verseny eredményeit: az első díjat, a Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából felajánlott brüsszeli tanulmányutat a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a New York szálló védelmezője nyerte el.

A Transylvania Trust Alapítvány Electric Castle fesztiválbelépőket ajánlott fel a második helyezett Onisifor Ghibu Elméleti Líceum csapatának, a kolozsvári vasútállomás őreinek.

A Nemzeti Színházat örökbefogadó Kolozsvári Református Kollégium csapatának tagjai lettek a harmadikok, akiknek egy háromnapos kirándulást, csapatépítő táborban való részvételt biztosít Horváth Anna alpolgármester és a Téglás Gábor Elméleti Líceum.

A negyedik helyezettnek, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum őreinek, az Uránia Palotát örökbefogadóknak a Magyar Ifjúsági Értekezlet EU Tábor-belépőt ajánlott fel.

A Farkas utcai református templomot óvó Apáczai Csere János Elméleti Líceum, valamint a Báthory István Elméleti Líceum hatodik, illetve ötödik helyezett lett – tagjai részvételt nyertek az Örökségünk őrei erdélyi táborába.

A Szeretlek, Kolozsvár! elnevezésű kvíz nyertese az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, tagjai az április 4–11. közötti Humorfeszten vehetnek részt.

 A zsűri tagja volt Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Dr. Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Dr. Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének tagozatvezetője, Makkai Bence vizuális kommunikációs szakértő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, az Örökségünk Őrei program irányítója, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hagymás Gabriella, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja. 

Az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat kiemelt célja megértetni a fiatalokkal és a közvéleménnyel is, hogy az anyanyelv, a kultúra – amelynek az épített örökség is része – köt össze egy nemzetet, az ezekre való kiemelt odafigyelésnek van igazán megtartó ereje.

kapcsolódó

Hírlevél