Horváth Anna
Ügyvezető Elnökség - önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök
Önkormányzati főosztály - ügyvezető alelnök
RMDSZ Nőszervezet - önkormányzatokért felelős alelnök
1973-ban született Csíkszeredában. A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban való érettségit követően, a bukaresti közgazdasági Akadémián szerezett közgazdász-, majd kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen jogász képesítést.
1991-től tagja az RMDSZ-nek, 1996-tól pedig aktívan részt vesz a szövetség munkájában. „Politikai pályafutását” Frunda György államelnökjelölt kampánystábjának munkatársaként kezdte, majd a Robert Schumann Alapítvány ösztöndíjas gyakornoka volt az Európai Parlamentben.
Első munkahelyén, a román kormány Kisebbségvédelmi Hivatalában, Tokay György miniszter tanácsosaként dolgozott 1997 és 1999 között, majd 2006-ig a hivatal kolozsvári regionális irodáját vezette.
Az ezredfordulón Kolozsváron alapított családot.
Politikai „mélyvízbe dobása” 2007 januárjában történt, amikor az RMDSZ jóvoltából kinevezték az Európai Integrációs Minisztérium államtitkárának. Az ott szerzett ismeretek, tapasztalatok nagy mértékben segítették későbbi munkáját. Ugyanebben az időszakban fokozatosan részesévé vált a Kolozs megyei RMDSZ szervezeti életének is: a Megyei Képviselők Tanácsának tagjaként, gazdasági ügyekért felelős alelnökként, majd a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) Kolozs megyei küldötteként.
2012 és 2016 között Kolozsvár alpolgármestereként végezte a közösségi érdekképviseleti munkát.
2017 óta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik, nap mint nap gyakorlatba ültetve, értékesítve mindazt, amit eddig tanult és tapasztalt.