Jól ismertük Kányádit
Búcsúzunk Kányádi Sándor költőtől, sokunk, mindannyiunk Sándor bácsijától. Halálának hírén megrendülünk akkor is, ha igaznak bizonyul az állítás: az alkotás mindent túlél, bennünket is.
Keveseknek adatik meg az, ami Kányádi Sándornak. Hosszú és alkotó élet, elvitathatatlan tisztelet és szeretet. Kerek évszám a 90, de a helyzet, hogy ő már nincs, új. Mert mindig volt: ott lakott régi és új versekben, mesékben, élt a köztudatban, az otthoni könyvespolcon és olvasószékben, a magyar iskolákban, a kicsik fejében és az idősekében, akik kívülről tudták őt falvainkban és városainkban.
Mindannyiunk történetében ott volt, a közös tudásunkban, hogy ő a miénk, és ez sosem lesz, sosem lehet másként – hogy meddig, az sosem képezte gondolkodás tárgyát, mert magától értetődő a mindig.
Miatta lettünk szerelmesek a versbe, kezdtünk el olvasni és szavalni. Legfőbb embereink egyike, a legnagyobb élő költő, aki ha utolsó éveit nem is itthon töltötte, de Erdélyben volt igazán otthon.
Mi jól ismertük őt, aki halhatatlan. Ha valamiben, hát ebben mindnyájan egyetértünk ma is.
Nyugodjon békében, Sándor bácsi!
Kelemen Hunor
2018. június 20.
.jpg "Kelemen Hunor beszéde Takács Csaba temetésén")
