Tisztelt hölgyeim és uraim!

Sokszoros ünnep a mai, három alkotót díjazunk, Király László Kossuth-díjas költőt, Sebestyén Aba színművészt, rendezőt és Bede Kincső fotóművészt, történik mindez kevés idővel a Magyar Kultúra Napja előtt.

Kölcsey, immáron több mint kétszáz évvel ezelőtt letisztázott formában is papírra veti a Himnuszt, amelynek évszázadokon átívelő, örömöket és keserveket egyaránt magába foglaló sorait a kanásztánc ritmusa tartja egyben.

Ha a Himnuszról és a mai díjazottakról egyszerre és egyazon gondolatsor által akarunk szólni, akkor e gondolatsor a tánc világához kell örömteli kénytelenségben közelítsen. Ahhoz a fegyelmezett szabadsághoz, ami a tánc mindenkori sajátja.

A tánc képeket hív elő és képeket hoz létre, egy egész mozdulatország rezdül meg a mindenkori táncok ritmusára.

Éppen a ritmus az, ami a különböző műalkotásokat összeköti a mélyrétegekben, lett légyen szó táncról, versről, fényképről vagy a térben történő színészi vagy rendezői megalkotottságról. A ritmus az, ami az emlékezést elindítja. Egyik mozdulat idézi a másikat, előhívja a harmadikat.

Még az, aki az adott táncot nem is táncolta soha, ő is azonnal megérzi, azt a friss, régről jövő áramlatot, ritmust, újraébredő világot, ami őt is segíti abban, hogy részt vegyen a táncban. Hangok, gesztusok, szavak fonódnak, szerveződnek érzékelhető, látható, élénken élő, bennünk megőrződő világegésszé, amit táncnak nevezünk.

A táncnak fontos része a pillanatnyi mozdulatlanság, amelyben egyszerre jelenvaló az erőgyűjtés időtartama, a múlt felidézése és a jövő eltervezése.

Király László, Sebestyén Aba és Bede Kincső alkotásaiban ez a közös vonás, hogy kimondva, kimondatlanul, a múlt felidézése, a jövő eltervezése, és az erőgyűjtés pillanata is jelenvaló műveikben, ez ad erőt mindazoknak, akik alkotásaikra tekintenek.

Üzenetek, gesztusok és ritmusok által szakaszokra bontva az ő műveik érzékelhető, megtapasztalható valóságokat hoznak létre, melyeknek egyik célja, hogy beépüljenek hétköznapjainkba, legyenek velünk a balsorssal tépettség nehéz pillanataiban épp úgy, mint jókedv és bőség idején – akár a tánc, akár a Himnusz.

A Magyar Kultúra Napja, miként e díjátadó is, az összegzés és a jövőbe tekintés napja.

Innen, e pillanatból vigyük tovább a díjazottak szavakban táncoló, képekben égő, színpadokon mozdulatokká, hanglejtésekké formálódó ünnepeit, vigyük el műveiket, ünnepeinket megtartó hétköznapjainkba is.