Cseke Attila: megmentjük az RMDSZ által elindított és a kormány által megállított beruházásokat

Cseke Attila: megmentjük az RMDSZ által elindított és a kormány által megállított beruházásokat

„168 beruházást sikerült ma megmenteni a parlamentben, olyan beruházásokat, amelyekre az RMDSZ biztosított pénzt, amikor kormányon voltunk, és amelyeket a jelenlegi kormány leállított. További több mint 700 beruházás került veszélybe a kormány rossz döntése miatt, ezek finanszírozása is biztos az RMDSZ módosításának köszönhetően” – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy a felsőház a kormány káros, 115/2023-as sürgősségi rendeletét módosította ma Bukarestben.


„A sepsiszentgyörgyi jégpályára szereztünk finanszírozást, mégsem épült, mert a kormány megakadályozta a beruházást. Hasonló helyzetben volt a farkaslaki és a szilágyballai művelődési ház felújítása, vagy a Monospetriben épülő községháza, a szovátai uszoda, vagy a nyárádszeredai piac is. Ezeket a beruházásokat ma megmentettük” – nyilatkozta Cseke Attila.    


A volt fejlesztési miniszter elmondta: további több mint 700 beruházás került veszélybe, hiszen a kormány év végi döntése értelmében nem biztosíthatott szükség esetén többletfinanszírozást a minisztérium. „Az RMDSZ módosítása további fejlesztések folytatását, befejezését szavatolja, közöttük iskolák felújítására és iskolai sporttermek építésére, műemléképületek és templomok restaurálására, sportlétesítmények építésére vonatkozik az RMDSZ ma elfogadott módosítása. Így Nagyváradon az Ady Endre Líceum épületének felújítása és Bihar megyében a kiskereki iskolai tornaterem építése biztosan folytatódhat, illetve a kézdivásárhelyi uszoda, a marosvásárhelyi jégpálya, a nagyváradi római-katolikus Barátok templomának és a tasnádi református templom helyreállítási munkálatai folytatódhatnak. Megmentettük a kalotaszentkirályi művelődési házat, a kovásznai mofettás gyógyfürdőközpontot, a máréfalvi tűzoltóállomást és a szászrégeni mozit”- nyilatkozta Cseke Attila volt fejlesztési miniszter. 


A szenátus a 115/2023-as sürgősségi rendelet módosításáról döntött ma, amelyet múlt év végén vezetett be a jelenlegi kormánykoalíció. A rendelet a közpénzből fizetett beruházások leállásához, illetve az építőipari kisvállalkozások válságához, és a munkaerő külföldre vándorlásához vezetett. 


A kormány rendeletéhez módosító javaslatokat nyújtott be az RMDSZ, amelyek javítanak a kormány káros rendelkezésein. A szakbizottsági és a plénumi munkálatok alatt sikerült elfogadtatni azt a módosító javaslatot, amely megmenti az Országos Beruházási Vállalat (CNI) által bonyolított és a fejlesztési minisztérium által finanszírozott beruházásokat. Mint ismeretes, múlt év végén ezek a jóváhagyott, finanszírozást nyert beruházások leálltak. 


Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, a tervezetet tárgyaló pénzügyi szakbizottság tagja hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a kormány megszorító rendeletei miatt több száz folyamatban lévő beruházás került veszélybe. „A szenátusban olyan módosításokat javasoltam, amelyekkel sikerült elérni, hogy a helyi közösségek számára fontos beruházásokat befejezzék. Biztosítottuk, hogy az Országos Beruházási Vállalat (CNI) révén megvalósuló állami beruházásokat ne akasszák meg a kormány költségcsökkentő megszorításai” - tájékoztatott az RMDSZ Hargita megyei szenátora.


A jogszabály-tervezet esetében végső döntést a képviselőház hoz. A törvény ezután, majd a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően léphet érvénybe.

kapcsolódó

Hírlevél