Novák Levente

Novák Levente

Telefon:

Amióta az eszem tudom, mindig az vezérelt, hogy tevékenységemmel segítsem a körülöttem lévőket: családot, barátokat, a közösséget, ahová tartozok. Ezért tanultam jogot, ezért kezdtem el az RMDSZ-nél is dolgozni.

Először a Szövetség szenátusi frakciójában dolgoztam, közel három éven keresztül segítettem a magyar törvényhozók munkáját.
Aztán átkerültem a kormányhoz: előbb a kormányfőtitkárság munkatársaként, majd Kelemen Hunor kulturális miniszter tanácsosaként.
2019 óta az RMDSZ Ügyvezető elnökségén alelnökként feleltem a területi szervezetekkel való kapcsolattartásért és szervezetépítésért. 
2012 óta minden választási kampányban részt vettem. A legbüszkébb arra vagyok, hogy hozzájárulhattam ahhoz, hogy 2016-ban visszaszerezzük Szatmárnémetit, 2020-ban pedig megőrizzük Maros megyét, valamint visszaszereztük Marosvásárhelyt és Szászrégent.

 

Amikor 2020 őszén a Maros megyei szenátusi lista harmadik helyére kerültem, nem gondoltam, hogy mandátumot szerzek. Nem ez vezérelt, csak az, hogy tapasztalatommal és munkámmal segítsem az itthoni választási kampányt. A szenátori mandátumot azért vállalom, mert segíteni akarok továbbra is és konkrét problémákat akarok megoldani. Nem tagadom, mindig imádtam a politikát, szerettem a háttérmunkát – de ma sincsenek politikai ambicíoim. Ehhez eszköz a mostani tisztség. De nem cél.

Ismerem a szervezetet, ismerem az embereket és jól ismerem a problémákat is a megyében. Az RMDSZ erős kormányzati pozíciója kiváló lehetőséget jelent számunkra, hogy előre lépjünk a nagy projektek beindítása és a zavaró problémák megoldásának irányába. Arra vállalkozom, hogy a Maros megyei, marosvásárhelyi, szászrégeni emberek ügyeit és az önkormányzataink dolgait Bukarestbe vigyem: képviseljek, kijárjak és megoldjak.  

 

kapcsolódó

Hírlevél