
Biró Rozália
Szövetségi Képviselők Tanácsa - elnök
RMDSZ Nőszervezet - elnök
Képviselőházi frakció - parlamenti képviselő
Május 13-án születtem, a szerencsét hozó szám végigkísérte gyermekkoromat, amely a művészeti iskola zenei zsongásában majd ezt követően az akkori Unirea líceum "nagyiskolás" hangulatában, egyke gyermeknek járó határtalan szülői szeretet légkörében telt el. A líceumi évek varázsát az első szerelem ragyogása adta, melyből mára 39 éve tartó párkapcsolat lett osztálytársammal, Biró Barnával. Két csodálatos gyermekünk született. Barni, aki jelenleg másodéves orvostanhallgató szülővárosomban és Bernadett lányom, aki fergeteges hip-hop tánctudásával 3 éve országos bajnok. Egyetemi tanulmányaimat a kincses Kolozsvár Babeș-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán végeztem, miközben helyettes tanárként tanítottam. 25. születésnapomat a Partium fővárosában Nagyváradon, saját vállalkozások indításával ünnepeltem. 2000-ben a nagyváradi tanács tagjává, majd 2001 novemberében alpolgármesterré választottak az RMDSZ frakciójából. Tizenegy csodálatos év következett tele kihívásokkal, megvalósításokkal, kudarcokkal. Lelkem, tudásom legjavát nyújthattam és az RMDSZ csapatának tagjaként. Munkánk eredménye igen lényeges változásokat hozott közösségünk életébe. 2012-ben politikai alkuk fintoraként nem folytathattam ezt a feladatkört, és a Bihar megyei RMDSZ szenátori tisztségbe javasolt, amelyet a közösség bizalmának köszönhetően elnyertem. A következő 4 évben a Szenátus emberjogi és kisebbségügyi bizottságának elnöki tisztségét töltöttem be, miközben megalakítottuk az RMDSZ Nőszervezetet, amelynek elnöki feladatkörét látom el napjainkban is. 2015-ben az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnökévé választottak, feladatom a szlovák, cseh, magyarországi és moldovai néppárti politikai alakulatok nőszervezeteinek tevékenységet összehangolni. 2016-tól a román parlament RMDSZ-es képviselője vagyok és a Képviselőház külügyi bizottságának elnöki tisztségét töltöm be. Közösségépítőnek vallom magam, aki a Szövetségben élő és gondolkodó emberként látja a jövőjét, aki körül fontos, hogy jó csapat legyen, akinek fontos a partnerség, az empátia és a szakmaiság.
Szakmai tapasztalat
2008 – 2012 alpolgármester, Nagyvárad
2004 – 2008 alpolgármester, Nagyvárad
2006 október Városok és Övezetek Európai Tanácsa, Sevilla, Spanyolország
2006 szeptember Városok és Övezetek Európai Hete, Brüsszel, Belgium
2006 szeptember A Nevelő Városok Nemzetközi Kongresszusa, Lyon, Franciaország
2005 – napjainkig a Partium Keresztény Egyetem adjunktusa
2002 – 2004 alpolgármester, Nagyvárad
2001 – 2004 alpolgármester, Nagyvárad
2000 – 2001 igazgató, Snow Queen Kft., Nagyvárad
1998 – 2001 vezérigazgató, Softpartner Kft., Nagyvárad
1996 – 1997 ügyvezető igazgató, Starfilm Kft., Nagyvárad
1994 – 1995 ügyvezető igazgató, T.V.S. Kft., Nagyvárad
1992 – 1994 közgazdász, Alexis Kft. Nagyvárad
1990 – 1992 vállalkozó (az 54/1990-es törvény alapján működő kereskedelmi társaság)
1989 – 1990 helyettesítő közgazdaságtan és filozófia szakos tanár, 1-es számú Szakközépiskola, Marosvásárhely
1986 – 1989 helyettesítő közgazdaságtan és filozófia tanár 9-es számú szakközépiskola Kolozsvár, 7-es számú szakközépiskola Kolozsvár
Politikai tevékenység
2012 – Bihar megyei szenátor
2008 februárjától a Nagyváradi RMDSZ elnöke
2007 – 2011 a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke
2005 májusától az RMDSZ Bihar megyei Választmányának elnöke
2004 – 2007 a Szövetségi Képviselők Tanácsa Európai integrációs bizottságának elnöke
2000 – 2001 a Bihar Megyei RMDSZ Nagyvárad, rogériuszi körzetének elnöke
2000 áprilisától az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete Városi Frakciójának tanácsosa, a Városfejlesztési Szakbizottság tagja
1999-től választmányi tag az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének Nagyvárad, csillagvárosi körzetében
1991 Bihar megyei RMDSZ tag
Tanulmányok
2002
"Elitvezető-képző a Helyi Önkormányzatokban" – a Research Triangle Institute International szervezésében
2002
"Decentralizáció az Önkormányzatokban" – a Research Triangle Institute International szervezésében
1997 – 1999
Open University Business School, Professzionális Menedzsment szak
1999 december
Open University Business School, Piaci erőforrások menedzsmentje
1999 április
Open University Business School, Változás és fejlesztés menedzsment
1998 december
Open University Business School, Pénzügyi menedzsment
1998 július
Open University Business School, Kliensekkel és vásárlókkal való kapcsolattartás menedzsmentje
1997 december
Open University Business School, Versenyképes menedzsment
1984 – 1989
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, profil: közgazdaság, szakág: ipar, szállítás, kereskedelem