Még pár hónap van a jövő évi román egyesülési centenáriumi év hivatalos kezdetéig, és máris elkezdődött a román–magyar vita. Legalábbis az kellene legyen, de inkább ostoba szájtépésnek nevezhető, ami a közösségi oldalakon, a médiában és főleg a román hírtelevíziókban zajlik. Kelemen Hunor lapunknak adott interjújának szavai érzékenyen érintették a román nacionalistákat, akik ismét beindították a gépezetet, és aljas módon próbálják manipulálni a román lakosságot.

A vad nacionalista ordas eszméktől fröcsögő, egyoldalú televíziós adások célja, hogy a román lakosságot feltüzeljék, meggyűlöltessék a magyarokat és ezáltal előkészítenék a terepet arra, hogy megnyirbálják a nemzeti kisebbségek, kifejezetten a magyarok jogait. Abban reménykednek, hogy ezt a lakosság nagy része tiltakozás nélkül elfogadja, főleg ha ráhangolják erre. Egy ilyen burkolt terv már jó ideje észrevehető, mindenki vérmérséklete szerint ítélheti meg, hogy mekkora sikere lehet. A borúlátóknak a két világháború között vagy a kommunizmus második felében megtapasztalt kisebbségi jogfosztást juttathatja eszébe a terv, a derűlátók pedig azt hajtogatják, hogy az EU- és a NATO-tagság mindenre gyógyírt jelent, és a történelem kereke nem fordítható vissza. Nem akarom eldönteni, hogy a reménykedőknek vagy a szomorkodóknak, a lazáknak vagy a szorongóknak van-e igazuk. Arra kell odafigyelni, hogy a lehető legnagyobb mértékben vonjuk ki magunkat ezeknek az álvitáknak, hergelő lázításoknak a hatása alól.

Nem kötelező förmedvényes tévéműsorokat nézni, amúgy is értesülünk hírből róluk másnap baráti beszámolókból. A Kárpát-medencében sokféle ellenséges, szervezett hergelést átéltünk már, ezeknek a társadalomba való átültetése távolról sem olyan egyszerű, mint ahogy a primitív kiagyalók sematikusan és leegyszerűsítve elképzelik, főleg ma nem, amikor számos tömegtájékozódási eszköz létezik.

A románok többségében olyan kép fog élni rólunk, amilyet sugárzunk magunkról. Ha nyitott, vagány, jókedvű, kétnyelvű kisebbségiek leszünk, akkor jöhetnek a legvadabb nacionalista hordószónokok is, mert úgysem fogják tudni elhitetni a rólunk kitalált rágalmaikat nemzettársaikkal. Továbbra is arra kell törekednie a romániai magyar közösségnek, hogy büszkén, nyíltan felvállalja kultúráját, történelmét, amelyből nap mint nap erőt meríthet. Emellett a versenyképességre, az önszerveződésre kell nagy hangsúlyt fektetnie, mert ezek adják azt az erőt, amivel százezer rágalmazó, szitkozódó és gyűlölködő szóvirágbomba játszi könnyedséggel visszaverhető. Át kell látnunk a szitán, fel kell ismerni az említett álságos tervet, amely máris nem annyira félelmetes, hiszen ha rájövünk, hogy mi a célja rosszakaróinknak, könnyebben tudunk védekezni támadásaik káros hatásától.

Az 1918-as román Nagy Egyesülés egyértelmű, hogy nem jelent ünnepet a romániai magyaroknak, akik ekkor veszítették el államiságukat és kisebbségi sorsba kerültek. A manipulációktól mentes, józan paraszti ésszel gondolkodó románok is tudják ezt, és lelkük mélyén át is tudják érezni, hogy amennyiben fordítva alakult volna a történelem, valami hasonlót éreznének ők is. Arra viszont nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell, hogy túl sok keserűség ne gyűljön fel bennünk, és mi se dramatizáljuk túl a centenáriumot.

Tény, hogy nehéz év lesz a 2018-as, amikor sok oldalról megpróbálják destabilizálni az etnikai viszonyokat, de legalább mi magunk meg kellene tennünk mindent azért, hogy ezeket a kísérleteket meghiúsítsuk. Fölösleges nagyotmondásokkal nem kellene hozzájárulnunk a gyűlölködés szításához, el kell ismernünk, hogy a románoknak hatalmas ünnep ez, hiszen csodával határos módon sikerült összerakni azt a Romániát, amely ma is csak bukdácsol Európa perifériáján. Ugyanakkor olyan homogén államot sikerült összekovácsolni száz év alatt, amely 2018-ban biztos talajon áll, EU- és NATO-tag, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan szét fog esni. Ez olyan siker, amely ha nekünk jött volna össze, minden további nélkül büszkék lennénk rá.

Romániát száz évvel ezelőtt sok minden terhelte. Betegségek, írástudatlanság, gazdasági elmaradottság, hatalmas különbségek a régiók között. Ezeknek a terheknek egy része megmaradt, régi- ónként továbbra is jelentős mentalitásbeli különbségeket vehetünk észre, de a románság azért ma száz évvel a Nagy Egyesülés után sokkal egységesebb, mint volt akkor. A nyelv, a kultúra erős kötelék, akárcsak nekünk, hiszen száz év alatt az asszimilációs törekvések ellenére sem tudtak minket, magyarokat beolvasztani.

Ezért jó lenne, ha a centenárium jegyében kevesebb görcsösséggel és egymásnak feszüléssel viszonyulnánk nemzeti félelmeinkhez, mert ezek léteznek mindkét oldalon. Mi is időnként túl érzékenyek vagyunk, ahogy a románok is túllihegik a magyarok lojalitásának kérdését, és főleg az a baj, hogy mindkét oldalon többnyire a kizárólagosságra való törekvés figyelhető meg. Azt kell elfogadni a centenárium jegyében, hogy Erdély román, magyar, szász, cigány, zsidó, örmény föld egyaránt, évszázadokon át egymás mellett éltek ezek a közösségek. Ez a jövőben sem kellene, hogy változzon, ha megfelelő józansággal viszonyulunk a mai kihívásokhoz. Nem kellene görcsösen ragaszkodni, hogy Petőfi Sándor, Nicolae Bălcescu, Avram Iancu, Kossuth Lajos „fejével gondolkozzunk‟, hanem mi magunk, próbáljuk megadni saját válaszainkat a 21. századi kihívásokra. Kell ismerni a múltat, de meg kell találni a ma érvényes fogalom- és eszköztárat, fel kell ismerni a folyamatosan változó kihívásokat.

Éberséggel, nyitottsággal, hatalmas nyugodtsággal és még több türelemmel 2018-at is át fogjuk vészelni, együtt és egymás mellett, akárcsak az eddigi több évszázadot, még akkor is, ha ezt bizonyos háttérerők nem így akarják.

Forrás: szabadsag.ro