Az elmúlt hetekben megsokasodtak a magyarellenes megnyilvánulások Romániában, ráadásul ezt a lavinát a legmagasabb állami tisztséget betöltő személy, maga Klaus Iohannis államfő indította el. Egyedi esetről van szó vagy ez inkább folyamatként értelmezhető? Székely István politológust, az RMDSZ ügyvezető alelnökét kérdeztük.

Láthattuk az államelnök kirohanását a PSD ellen, ahol a magyarokat hozta fel ürügyként, rá egy hétre folytatta ugyanezt a közigazgatási kódex nyelvhasználatot módosító indítványaival kapcsolatban, szerdán pedig megszavazták a Trianon törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét Romániában. Feltevődik a kérdés, miért pont most került elő a magyar kártya? Van-e az RMDSZ-nek felelőssége ebben?

Nem Iohannis nyilatkozatával kezdődött minden, ez egy hosszabb folyamat, amely a Trianon-törvény megszavazásában csúcsosodott ki. Az RMDSZ semmi olyat nem tett, ami ezt a reakciót indokolta volna, politikájában nincs új elem. Ez volt a negyedik autonómia tervezet, amit valamely RMDSZ képviselő egyéni kezdeményezésként benyújtott. A harmadik törvénykezdeményezés ráadásul 2017 decemberében volt, parlamenti vitája pedig 2018-ban, a „gyulafehérvári nagy egyesülés” centenáriumi évében, ennek ellenére különösebben nem érdekelt senkit, nyugodt hangvételű vita után utasították el. A nyelvhasználattal kapcsolatos kezdeményezések esetében sincs új elem, a szövetség ott is az eddig ismert törekvések nyomvonalán haladt.

Titus Corlățean, a törvény egyik kezdeményezője azt nyilatkozta, hogy ha Magyarország gyásznappá nyilvánította június 4-ét, akkor erre Romániának is lépnie kellett.

Igen, valóban, ez létező analógia, a magyar Országgyűlés elfogadott egy törvényt a Nemzeti Összetartozásról, amelynek keretében gyásznappá nyilvánította a trianoni évfordulót, de ez 2010-ben volt. Tíz év alatt ez a törvény nem zavart különösebben senkit, hiszen nem is a provokáció volt a magyar fél szándéka. Egy tíz évvel ezelőtt elfogadott törvény nem lehet magyarázat a most érzékelhető magyarellenes kampányra.

Magyarázat lehet a magyarellenes kirohanásra az, hogy a kormány a járványhelyzetben csak kapkod az intézkedések között, és nem látja a megoldást a krízisre?

A járvány valóban gazdasági-társadalmi válsághelyzetet idézett elő. A kormány szociális intézkedések terén eddig jó döntéseket hozott, de az is egyértelmű, hogy ezek a költségvetés szempontjából nem fenntarthatóak. A kényszerszabadságra küldöttek bére, amelynek 75 százalékát átvállalta az állam, vagy a gyermekfelügyeleti szabadságon lévő szülők javadalmazása csak tovább mélyítik a költségvetés hiányát, ami a járvány előtt is jelentős volt. Ezen túl a kormánynak semmilyen elképzelése sincs arra vonatkozólag, hogyan kellene újraindítani a gazdaságot, források sincsenek ehhez, vagy csak nagyon drágán lehívhatók. Így maradt a magyarellenes narratíva, amire láthatóan megoldásként tekintenek. Hogy ezt megértsük, vissza kell kanyarodnunk pár évet a történetben, pontosan 2017 elejére, hiszen véleményem szerint ez a hangulatkeltés az akkori döntésekkel áll összefüggésben.

Az akkori PSD-s kormány ellenzéke, elsősorban az USR az igazságszolgáltatás védelmében szervezett sikeres utcai megmozdulásokat, Liviu Dragnea személyében és a korrupcióellenes harcban találta meg azokat a hívószavakat, amelyre egész politikai vonalvezetését ráfűzte. Ezt vette át tőlük Iohannis és a PNL, ennek rendelte alá politikai napirendjét úgy, hogy „egycélú párttá válva” minden más szempontot félretett. Iohannis és a PNL szempontjából ez a lépés sikeresnek bizonyult: győztek az európai parlamenti választásokon, megbuktatták a Dăncilă-kabinetet, „saját” kormányt fogadtattak el, az államelnök pedig fölényes győzelemmel szerezte meg második mandátumát, miközben mondanivalóját kizárólag a PSD-uralom elutasítására és a korrupcióellenes harcra helyezte.

Akkor is mondtuk: gond lesz, ha változás áll be a politikai erőviszonyokba, hiszen a PNL-nek és Iohannisnak nincs más, jövőbe mutató politikai programja. Liviu Dragnea börtönben van, a PSD nem kormánytényező, tehát nagyrészt okafogyott az eddig felépített PSD-ellenes narratíva. Amióta pedig a PNL adja a kormányt, a korrupcióellenes harc is kifulladt, hiszen saját tisztségviselőitől kellene megkérdeznie, mi is a helyzet a korrupcióval például a rendkívüli felhatalmazás beszerzései során.

Hatalmi pozícióban, tényleges program hiányában jelent meg, mintegy új politikai napirendként az, amitől féltünk, a magyarellenesség, és a magyarok törekvéseinek veszélyforrásként való felmutatása. Véleményem szerint ebben nem meghatározó a nemzetstratégiai, nemzetépítő elem, ez inkább konjunkturális politikai fegyver arra, hogy a választások évében a PNL közvélemény-kutatásokban kimutatott erózióját megállítsák. Ez pedig veszélyes helyzetet teremt.

Iohannis nyilatkozata után a PSD is ugyanazt a diskurzust folytatta, mint a PNL. Mivel magyarázható ez?

Igen, ezt a narratívát a PSD is átvette. Verseny folyik arról, ki nagyobb hazafi, ennek pedig sajnos még mindig a magyarellenesség a mércéje. Ha a PNL-hez hasonlóan a PSD is elutasítja a magyarok törekvéseit, ezáltal azt érik el, hogy nem a magyar kezdeményezések megítélése lesz a pártok közötti különbségtétel meghatározó eleme, mint ahogyan volt az igazságszolgáltatáshoz, vagy a korrupcióhoz való hozzáállás kérdése. A magyar képviselet szempontjából fennáll annak veszélye, hogy a többségi pártok közötti kialakul egy „magyarellenes konszenzus”, amely politikai szempontból csökkenti a szövetség koalíciókötési képességét, aminek kedvezőtlen hatása lehet mind a parlamenti, mind pedig az önkormányzatokban folyó munkára nézve. Bár kétségtelen, hogy ezt a kérdést az önkormányzati és a parlamenti választások eredménye fogják eldönteni: jól szerepelt-e az RMDSZ, és szükség van-e szavazataira a különböző többségek kialakításához.