Székely zászló került a felújított fenyédi polgármesteri hivatalra

Székely zászló került a felújított fenyédi polgármesteri hivatalra

Kettős ünnepségre került sor csütörtökön, május 24-én az udvarhelyszéki Fenyéden. Dr. Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor és Borboly Csaba megyei tanácselnök jelenlétében aszfaltozott utcát, illetve felújított polgármesteri hivatalt avattak – a községháza homlokzatára kitűzték a székely zászlót is. 

Fenyéd egyik legforgalmasabb és legrosszabb állapotban levő utcáját újította fel tavaly a polgármesteri hivatal. A beruházás 150 000 lejbe került. Az avatón Bokor Botond, a település polgármestere köszöntő beszédében elmondta: „Felavathattuk volna az utcát, ám úgy gondoltam, az ünnepségen jelen kell lenniük közösségünk kiemelkedő személyiségeinek, akik támogatása nélkül nem valósíthattuk volna meg kitűzött terveinket. Köszönettel tartozunk Verestóy Attilának és Borboly Csabának, akik jelentős anyagi támogatással oroszlánrészt vállaltak a munkálat megvalósításában” – közölte Bokor. Ugyanakkor arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a további célok megvalósítása érdekében szükség van minden fenyédi lakosra, hogy közös erővel tudják folytatni a meglévő és új terveket.

„Az, hogy támogatásokat hozhattunk, azért történhetett meg, mert mögöttünk egy közösség áll, és ezért Bukarestben szavainknak súlya van” –nyilatkozta dr. Verestóy Attila szenátor, aki felelős voksolásra szólította fel a lakókat az idei helyhatósági választásokon.

Borboly Csaba felszólalásában a megszerzett támogatásról tájékoztatta a jelenlévőket: „Az anyagiak nagy része Bukarestből érkezett, de nem román politikusoktól, hanem azoktól, akiket mi küldtünk oda. Június 10-én nem lehetünk felelőtlenek, önkormányzati képviselőinknek folytatni kell a munkájukat.” – mondta Borboly Csaba. 

kapcsolódó

Hírlevél