Óvári és Csenger között átjárható utat építene ki az RMDSZ

Óvári és Csenger között átjárható utat építene ki az RMDSZ

Május 21-én, szombaton Szatmár megyében tett munkalátogatást Seszták Miklós, Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere, aki Óváriban Pataki Csabával, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltjével és Ilyés Gyulával, Vetés község polgármesterjelöltjével találkozott. A megbeszélés fő témája az Óvári és Csenger közötti útszakasz kiépítése volt, a két települést ugyanis csupán három kilométer választja el egymástól, ennek ellenére jelenleg csak egy 30 kilométeres kerülővel lehet eljutni Óváriból Csengerbe.

Ezek a határ-menti utak nagyon fontosak a megye fejlesztési stratégiájának szempontjából. Amíg a megyei tanács fejlesztési igazgatójaként tevékenykedtem, nagyon sok energiát fordítottam arra, hogy pályázati pénzt szerezzünk a határon átívelő utak rehabilitációjára, illetve kiépítésére. Úgy gondolom, hogy ezeket a projekteket folytatni kell" – fogalmazott Pataki Csaba.

Ennek az útszakasznak a felújítása elsősorban nem érzelmi szempontból lenne fontos, sokkal inkább gazdasági tényezők indokolják állításomat, hiszen ez az út összekötheti a két település ipari parkjait” – tette hozzá Ilyés Gyula, a község RMDSZ-es polgármesterjelöltje.

Az utak összekötéséhez Csengerben mintegy 2,5 kilométer útszakaszt kellene kiépíteni, míg Óváriban csupán 300 méternyit, ugyanakkor egy határátkelőt is létre kellene hozni.

A tárcavezető támogatásáról biztosította a jelenlévőket, és azt hangsúlyozta: „Magyarországon nem fog múlni!"

A találkozóhoz csatlakozva Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje elmondta: „ez egy, a városnak is nagyon fontos terv lenne, hiszen ha ez az út megépülne, az jelentősen tehermentesítené a megyeközpont közúti forgalmát."

 

kapcsolódó

Hírlevél