Molnár Zsolt: a magyar közösségnek össze kell fognia a Bánságban

Molnár Zsolt: a magyar közösségnek össze kell fognia a Bánságban

Bánság, Partium és Erdély magyar közösségeinek régi vágya az összefogás, az egységes magyar politikai képviselet megteremtése. Több év után idén ismét közelebb járunk ehhez a célhoz: összefogott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Közösségünknek is ez a dolga: december 11-én összefogni és a magyar képviseletre szavazni! Ezt kell tennünk nekünk a Bánságban, csak így tudjuk december 11-én bebizonyítani, hogy a Bánságban erős magyar közösség él. Temes megyében 35 ezer magyar lakik, tehát nem vagyunk kevesen. Ez a közösség elég erős ahhoz, hogy megtartsa a parlamenti mandátumát” – fogalmazott Molnár Zsolt, az RMDSZ képviselőjelöltje Nagyszentmiklóson, ahol a helyi közösség tagjaival találkozott.

Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei képviselőjelöltje ezt követően Győrödön, Nagyőszön és Keglevicsházán találkozott a helybéliekkel, ezeken a beszélgetéseken felmerültek az adott települések gondjai, a templomok állapota, a közösségi rendezvények kérdése, illetve az önkormányzatok tevékenysége. „Minden településnek megvannak a sajátos problémái, és mi az elmúlt négy évben azon voltunk, hogy ezekre megtaláljuk a megfelelő megoldásokat. Az elkövetkező négy évben arra törekszünk, hogy ezeket a kérdéseket megoldjuk és befejezzük az elkezdett projekteket” – hangsúlyozta Molnár Zsolt. 

A képviselő elmondta, hogy az eddig megkezdett projekteket folytatni kívánja, valamint tovább bővítik a közösségi és hagyományápoló programok sorozatát Nagyőszön és Keglevicsházán.

kapcsolódó

Hírlevél