Itt laktak a poénok! – Lezárult a 14. Erdélyi Humorfesztivál Kolozsváron (AUDIÓ) Fotó: Fotó: Bethlendi Tamás

Itt laktak a poénok! – Lezárult a 14. Erdélyi Humorfesztivál Kolozsváron (AUDIÓ)

Humorosan és sikeresen zárult a 14. Erdélyi Humorfesztivál az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének rendezésében − értékeltek a szervezők. A kétévente megrendezett Humoristák versenyének idei győztese Somolyák Tamás, aki a zsűri döntése alapján elnyerte a 2000 lejes fődíjat. A rendezvény főszervezője, Jakab Adorján elmondta, jövőre is lesz Erdélyi Humorfesztivál, tovább szeretnék vinni és bővíteni fogják az idei koncepciót.

György Botond és Kun Zsolt szervezőpáros elmondta: a humorra és a humor különböző műfajaira épülő rendezvénysorozatban újdonságnak számított a Székely Csaba  Idegenek című, nem gyermekeknek szóló politikai gyermekdarabja. Az irodalom és film iránt érdeklődők is találhattak kedvükre való programot, mivel idén is sor került filmvetítésre és Slam Poetry versenyre. A rendezvény ideje alatt a pályakezdő humoristák mellett a már befutott előadók erősítették a fellépők sorát, köztük a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Felméri Péter, Mogács Dániel, az Open Stage, Gáspárik Attila, György Botond, Kun Zsolt és sok más poéngyáros.

,,A Szövetség az elmúlt évtizedek hagyományait folytatva  továbbra is támogatja azokat a társadalmi eseményeket, összejöveteleket, ahol a fiatal előadók bemutatkozhatnak, kamatoztathatják tehetségüket. Ebbe a humor műfaja is beletartozik” – nyilatkozta Jakab Adorján, a rendezvény főszervezője. Idén a Szomszédnéni Produkciós Iroda előadása örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Az Erdélyi Nap teltházas közönséget vonzott be, ahol erdélyi tehetséges humoristák gondoskodtak az érdeklődők jókedvéről.

Az idei Humoristák Versenyének döntőjében öt tehetséges fiatal szállt versenybe a 2000 lejes fődíjért, amelyet Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke adott át. A szervezők elmondása szerint: a döntősök sem kerültek ki vesztesként a versenyből, ugyanis a fesztiválnak köszönhetően a pályakezdők lehetőséget kapnak további fellépésre.

„A 14. Erdélyi Humorfesztivál nemcsak az új programok által lett újabb, évről évre több, egy olyan rendezvény, amely a résztvevőknek, támogatóknak köszönhetően fesztivállá nőtte ki magát” – nyilatkozta a főszervező.

Jakab Adorján főszervező nyilatkozata elérhető és letölthető ITT.

Jakab Adorján nyilatkozata

kapcsolódó

Hírlevél