Hegedüs Csilla: a városgazdáknak is jó példát mutattak örökségünk őrei (AUDIÓ)

Hegedüs Csilla: a városgazdáknak is jó példát mutattak örökségünk őrei (AUDIÓ)

A fiatalok, a civil szervezetek, az Örökségünk őrei mozgalom már bizonyítottak, most a leendő önkormányzati vezetőkön a sor, hogy megmutassák, épített örökségünk megőrzése szívügyük. Az önkormányzati választást megelőzően mi azon jelöltek mellé állunk, akik együtt kívánnak működni műemlékeink, műemlék-jellegű épületeink védelméért, akik az általunk bemutatott jó példákat átemelik és hasznosítják közösségünk érdekében. Akik nem úri passzióként tekintenek munkánkra, hisznek abban: értékeink megőrzése és hasznosítása a városfejlesztés része” – fogalmazott Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke március 22-én, kedden. A kulturális szakember azt követően értékelt, hogy 2016-ban a Fogadj örökbe egy műemléket!-kezdeményezés keretében kis- és középiskolások helyi döntőkön mutatták be értékmentő munkájukat Kolozsváron, vidéki környezetben először Kalotaszentkirályon, Déván, Besztercén és Nagyenyeden.

A Szövetség olyan városvezetőket szeretne az önkormányzatok élén látni, akik az erdélyi magyar épített örökség védelmére sietnek, akik nemcsak stratégiáznak, majd az asztalfiók mélyére süllyesztik a dokumentumot, hanem a valós cselekvést választják. Teszik ezt úgy, hogy a cselekvési terv összeállításakor partnereiknek tekintik a szakembereket, a civil szervezeteket, mindazokat, akik már jártasok az értékmentő munkában. Nem utolsó sorban pedig vállalják a kockázatot és a végsőkig kitartanak elhatározásuk mellett” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla.

Rámutatott: a jó városgazda szerepkörének legkevesebb addig kell kiterjednie, mint az Örökségünk őrei mozgalomban részt vevő fiatalokénak: négy év alatt közel ezer diák úgy fogadott örökbe Erdély-szerte 63 műemléket, hogy nem hátrált meg akkor, amikor offline és online népszerűsítésbe kellett kezdeni, de akkor sem, amikor kétkezi munkát kellett vállalni. „Ők elhitték: az értékmentés nem múlt századi, nem elavult feladat, törekvéseikkel azt akarták elérni, hogy a műemlék-jellegű épületek közelebb kerüljenek az emberekhez, a lakosok jól érezzék magukat környezetükben, a turistákban pedig felkeltsék az érdeklődést településük iránt. Mi azon jelöltek mellé állunk, akik még több munkahelyet biztosítanának a helyieknek” – tette hozzá az ügyvezető alelnök.

Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából 45 diák tanulmányúton vehet részt. Az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat újabb megyével és várossal bővül: Maros megye és Csíkszereda is jelezte már igényét a mozgalom kiterjesztésére. „Idén először szervezzük meg az Örökségünk őrei erdélyi táborát, ahová minden résztvevő iskola nyertes csapatát, azaz 150 diákot várunk. A felajánlott táborozással értékelni szeretnénk a fiatalok kitartását, de szándékunk egymás munkájának megismertetése is” – összegzett Hegedüs Csilla.

Hegedüs Csilla nyilatkozata

kapcsolódó

Hírlevél