Felső-Marosmenti önkormányzati tisztségviselők találkozója

Felső-Marosmenti önkormányzati tisztségviselők találkozója

2011. november 17-én, Dr. Kelemen Atilla megyei elnök, Lokodi Edit Emőke Önkormányzati tanácsi elnök, Szabó Árpád ügyvezető elnök részvételével, felső-marosmenti önkormányzati tisztségviselők és helyi RMDSZ elnökök találkozóját szervezték meg Gernyeszegen.

2011. november 17-én, Dr. Kelemen Atilla megyei elnök, Lokodi Edit Emőke Önkormányzati tanácsi elnök, Szabó Árpád ügyvezető elnök részvételével, felső-marosmenti önkormányzati tisztségviselők és helyi RMDSZ elnökök találkozóját szervezték meg Gernyeszegen. A rendezvény házigazdája Balogh József tanácsos volt. Dr. Kelemen Atilla a jövő évi választásokra vonatkozó aktuális politikai kérdéseket ismertette a jelenlévőkkel, illetve községenként leltározták az önkormányzatok megvalósításait, terveit és aktuális gondjait. Kelemen Atilla, az önkormányzati választásokra való előkészülettel kapcsolatosan, elmondta, hogy a megyei szervezet már a tavasszal elkezdte a kampányt előkészítő konzultációját, melynek eredményeit egy közös választási stratégiába fogják foglalni. Ugyanakkor, hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a helyi önkormányzatok alaposan ki kell elemezzék a mögöttük lévő mandátum teljesítménymutatóit, és kellő időben előkészítsék a jelöléseket, illetve a jelöltek felkészítését. A megyei szervezet a jelöltállítás módját illetően nem kívánja megkötni a helyi szervezetek kezét, sőt arra kéri a választmányokat, hogy alaposan gondolják át, hogy milyen módszerrel tudnák megnevezni a legjobb jelölteket. Lokodi Edit Emőke a Maros Megyei Tanács folyamatban lévő és tervezett fejlesztési programjairól számolt be.

kapcsolódó

Hírlevél