Lokodi Edit Emőke

Lokodi Edit Emőke

Cím:

540026, Marosvásárhely, Primariei utca, 3 szám, Maros megye



1953 június 23-án születtem Marosvásárhelyen. 1953 – 1971 között Hármasfaluban és Szovátán kisgyermekként nagyszüleim felügyeletében Csókfalván, és első osztálytól 11.-ik osztályig Szovátán. 1971-ben jöttünk vissza Marosvásárhelyre, és itt fejeztem be középiskolai tanulmányaimat és 1972-ben leérettségiztem a marosvásárhelyi 4-es számú líceumban. Majd a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem Jogi karán szereztem jogász diplomát. 2005 – 2007 között a szebeni „Lucian Blaga” állami egyetemen megszereztem a mesteri fokozatot.

Azért választottam az igazságszolgáltatást életpályámnak, mert elhivatottságot éreztem azért, hogy az embereken segítsek.

1977-ben kihelyeztek a szászrégeni Fakitermelő és Fafeldolgozó vállalathoz jogásznak. 1981-ben kerültem a marosvásárhelyi ügyészségre, tárgyaló ügyészként dolgoztam. Egészen 1991-ig dolgoztam ennél az igazságszolgáltatási intézménynél. A márciusi események rányomták bélyegüket Marosvásárhely közösségei közötti kapcsolatokra, és akkor úgy döntöttem átigazolok a Maros megyei Ügyvédi Kamarához. Ügyvédként dolgoztam 1999-ig.

1990-től tagja vagyok a Szövetségnek. 1991-től az RMDSZ tagjaként jogi munkámmal segítettem a megye lakóit, a Népújságnál is végeztem jogi tanácsadást.1992- 1994 között elnöke voltam az Országos Szabályzat-Felügyelő Bizottságnak. 2000 – 2004 között pedig elnöke voltam a Maros Megyei Etikai és Fegyelmi Bizottságnak, tagja a Területi, illetve a Szövetségi Képviselők Tanácsának és elnöke a Maros Megyei Önkormányzati Tanácsnak. 1999 májusában váltottam, és a bukaresti Országos Számvevőszék Bírósági tanácsának tagja lettem. Majd 2004 és 2008 között a Maros Megyei Tanács elnöki tisztségét töltöttem be.

kapcsolódó

Hírlevél