,,Erdélyben több mint kétszáz néprajzi gyűjtemény található, azonban ezekből csak néhányról mondható el, hogy valamely néprajzi tájegységet a teljesség igényével bemutatna. A létező gyűjteményekből kiindulva ki kell alakítanunk egy olyan hálózatot, amely tájegységekként egy-két olyan tájházat foglal magába, amely alkalmas az adott kistérség teljes körű bemutatására. A szakma feladata kijelölni, mely gyűjtemények lehetnek reprezentatívak egy adott néprajzi tájegységre” – jelentette ki Székely István, a KAT elnöke a kapcsán, hogy a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére Vajda András, a Sapientia EMTE oktatója elkészítette az erdélyi tájházakról szóló vitaindítót.

A vitaindító egyfajta kiindulópontnak tekinthető egy olyan stratégia kidolgozásához, amely egyszerre ad választ a tájházak és néprajzi gyűjtemények hosszú távú, 20−25 évre szóló prioritásairól, és az azonnali intézkedések köréről, illetve tartalmazza a jelenlegi helyzet leírását, a kitűzött célokat, valamint az ehhez vezető utak alternatíváit.

Erdélyben több mint kétszáz néprajzi gyűjtemény található, azonban ezekből csak néhányról mondható el, hogy valamely néprajzi tájegységet a teljesség igényével bemutatna.

Vajda András a vitaindítóban kiemelte, hogy „míg Magyarországon a tájházak és falusi néprajzi gyűjtemények önálló érdekvédelmi szövetséggel rendelkeznek, melyek keretében szakmai továbbképzések, tanácsadás, és évente megrendezésre kerülő konferenciák keretében lehetőség nyílik a tapasztalatcserére, a felmerülő problémák közös megvitatására, addig erdélyi viszonylatban alig néhány olyan kezdeményezéssel számolhatunk, mely a romániai magyar tájházakat működtető személyek számára valamiféle szakmai fórumot kívánna biztosítani.”

A múzeumok és tájházak általában három funkció mentén jönnek létre, ezek az oktatás szándéka, a turizmus fellendítése, azaz gazdasági szándék, a harmadik pedig az identitás megerősítésének, a helyi történelem megszerkesztésének és felmutatásának szándéka. Ilyen értelemben „a tájház a maga fizikai jelenlétével a múlt tudatos használatának, birtokbavételének, illetve a múlttal való együttélés tudatosításának legszembetűnőbb köztéri jele, mely a helyi identitás alakításában vállal szerepet. A múzeum falai között kiállított tárgyak nem csupán egy letűnt korszak porosodó tárgyi emlékeit jelentik, hanem a haladásba, a jobb jövőbe vetett hit fenntartásának és kommunikálásának tárgyi kellékei is egyben.” – hangsúlyozta Vajda András.

A vitaindító tanulmányt a KAT szakmai, illetve társadalmi vitára bocsátja, a szöveg elérhető a Transindexen.