Borbély: meglepő, hogy a PNL két jelöltet is megnevezett a szállításügyi minisztérium élére

Borbély: meglepő, hogy a PNL két jelöltet is megnevezett a szállításügyi minisztérium élére

„Érdekes váltás, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nini Săpunaru liberális képviselő után Ramona Mănescu EP-képviselőt bízná meg a szállításügyi minisztérium vezetésével” – nyilatkozta ma reggel Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France International-nek.

„Meglepett, hogy a sajtóban több név is felröppent az új szállításügyi miniszter személye kapcsán. A hét elején még Nini Săpunaru mellett voksolt mindenki, ma pedig úgy tűnik, hogy a Szociál-Liberális Szövetség (USL) két társelnöke, a liberális Crin Antonescu és a szociáldemokrata Victor Ponta közötti konfliktust Ramona Mănescu személye simítja el. Azt gondolom, természetes dolog, hogy egy koalíción belül a két elnök egyeztessen, alkudozzon, amennyiben az szükséges, viszont ez házon belül kell történjen, nem a sajtó szeme láttára. Ez nyilván a Szociál-Liberális Szövetség belső problémája, de számomra meglepő volt az, hogy a két társelnök a médián keresztül üzengetett egymásnak” – fogalmazott Borbély, hozzátéve, szerinte Traian Băsescu államfő elfogadja a Ramona Mănescu jelölését.

 

Elmondta, jó hír, hogy végre lesz vezetője a szállításügyi tárcának, mert egy ideiglenes miniszter nem jó senkinek. „Ez egy fontos szaktárca, erős vezetőségre van szüksége, hiszen tudjuk, milyen szerepet tölt be az Európai Uniós alapok lehívásában és a közúti infrastruktúra kidolgozásában. Tehát ideje volt minisztert találni, és remélhetőleg a kérdés ma elnöki szinten is megoldódik” – fogalmazott az RMDSZ alelnöke.

 

Találkozót kér az RMDSZ a kormánytól gazdasági témákban


Interjújában Borbély László azt is kihangsúlyozta, hogy az RMDSZ találkozót fog kérni a miniszterelnöktől gazdasági témában, hogy a szövetséggel is ismertessék Románia infrastrukturális elképzeléseit és terveit, az ország és az Európai Unió jövő évi költségvetését.

 

„2014-ben nagyon kevés pénzt fog infrastruktúrára jutni, és ez fontos gazdasági probléma, ami a jövő évi költségvetést illeti. Látom, hogy a kormány készül ennek bemutatására, de előtte arra fogjuk az USL-t felkérni, hogy egyeztessen ebben a kérdésben az RMDSZ-el is, mert véleményük szerint a jövő év során ezen pénzek helyes leosztásától függ az, hogy stabil gazdasága lesz-e Romániának” – nyilatkozta az alelnök.

 

Mint elmondta, szerinte egy másik problémát, az Európai Unió hatéves költségvetése jelentheti, amelyet nagyvonalakban már ismernek, és amely látványos változásokat már nem hoz. „Információink szerint az Európai Unió nem volt megelégedve azzal, amit Románia már kétszer is elküldött a Bizottságnak. Újra kell tárgyalni a prioritásokat, és mi azt szeretnénk, ha ebben az érdemi vitában a román politikai alakulatok mellett az RMDSZ is rész venne, hogy átláthatóvá váljon számunkra is a kormány koncepciója, hiszen az októberig bemutatott költségvetési tervezeten múlik, hogy mennyi pénzünk lesz infrastruktúrára, a szociális háló erősítésére, az oktatásra, egészségügyre. Nem kevés pénzről van szó, állítólag több mint 45 milliárd euró áll Románia rendelkezésére” – magyarázta Borbély.

 

Hozzátette, az RMDSZ már ismertette az Európai Uniós ügyekért felelős miniszterrel, Eugen Teodorovicial az Erdély2020 című fejlesztési tervét, a szövetség gazdaságélénkítő és fejlesztési tervét, amely konkrét munkaprogramot tartalmaz az erdélyi emberek életszínvonalának fejlesztésére.

kapcsolódó

Hírlevél