RMDSZ: újabb támogatás az erdélyi magyar előadóművészeti intézményeknek
Az RMDSZ által felállított finanszírozási rendszernek köszönhetően a kormány utalta a helyi önkormányzatok alárendeltségében működő előadóművészeti intézmények pénzügyi támogatását – jelentette be Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A volt fejlesztési és közigazgatási miniszter, a finanszírozási rendszer bevezetője, elmondta: több mint 300 millió lej támogatást kap 73 színház, opera, bábszínház és filharmónia.
Mint ismeretes, amikor az RMDSZ a kormánykoalíció tagja volt, létrehozta a kormány azt a finanszírozási mechanizmust, amely által a helyi jövedelemadóból begyűlt összegek két százalékát azokra az előadóművészeti intézmények finanszírozására költik, amelyek a helyi önkormányzatok alárendeltségében működnek, és nem részesülnének egyébként kormányzati finanszírozásban.
A ma elfogadott jogszabály értelmében a nagyváradi Szigligeti Színház részesül több mint 6,1 millió lejes finanszírozásban, a kolozsvári Puck Bábszínház kap közel 3,9 millió lejt, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kap 7,2 millió lejes támogatást. Hargita megyében a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Csíki Játékszín és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház összesen több mint 4,8 millió lejes támogatásban részesül, illetve a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának közel 5,4 millió lejes támogatást ítéltek oda. A temesvári Csíki Gergely Állami Magyar Színház 5 millió lejes finanszírozásban részesül, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes 2 millió lejt kap, és a kézdivásárhelyi Vigadó több mint 220 ezer lejt, erről döntött mai ülésén a kormány. Továbbá a Háromszék Táncszínház 700 ezer lejes támogatást kap, és a Hargita Székely Néptáncszínháznak is 1 millió lejt ítélt oda a kormány.
Támogatást kapnak továbbá az aradi (4,5 millió), nagyváradi (5 millió), brassói (5,3 millió), kolozsvári (közel 20 millió), marosvásárhelyi (7,8 millió), illetve a szatmárnémeti (1,7 millió), nagyszebeni (2 millió) és a temesvári (11 millió) filharmóniák is.