RMDSZ: támogatjuk a mesterséges megtermékenyítést

RMDSZ: támogatjuk a mesterséges megtermékenyítést

Elindulhat a mesterséges megtermékenyítést támogató kormányprogram – ennek módszertanát írta alá ma a családügyi és a munkaügyi minisztérium.

„Az RMDSZ már 2011-ben kezdeményezte a mesterséges megtermékenyítés állami támogatását, már akkor konkrét elképzelésünk és tervünk volt arra, hogy milyen intézkedésekkel lehet támogatni a gyermekvállalást. Rövid működés után leállt a program, majd 2015-ben újraindult. A ma aláírt program kiterjeszti a támogatást, bővíti a kedvezményezettek körét, hogy minél több családban gyermek születhessen. Kötelességünknek tartjuk, hogy támogassuk ezeket a családokat, hiszen egy ilyen beavatkozás komoly költségekkel jár” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

A programra azok a 20-45 év közötti családok vagy egyedülálló nők jelentkezhetnek, akiknek erre orvosi ajánlásuk van. Újítás, hogy a kormány egy igénylő esetében, az eddigi egy beavatkozás helyett, most három beavatkozást támogat, egyenként 15 ezer lejjel. Ezt a támogatást két külön utalvány formájában kapják meg, egy 5 ezer lejes vouchert gyógyszerek vásárlására lehet felhasználni, a maradék 10 ezer lejt pedig az orvosi beavatkozás költségeire lehet fordítani. Miután megkapták az utalványokat, a kedvezményezetteknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy elkezdjék a beültetési folyamatot.

A tervek szerint jövőre 10 ezer kedvezményezett beavatkozását támogatja a kormány, az igényléseket a beérkezés sorrendjében bírálják el legfeljebb 30 napon belül.

A kérésnek tartalmaznia kell többek között nőgyógyász-szakorvos által kibocsátott igazolást, az egészségügyi biztosítást igazoló dokumentumot, és egy felelősségvállalási nyilatkozatot, miszerint nem vesz részt más hasonló, közpénzből támogatott programban. A szükséges iratokat december 5-től lehet elküldeni a natalitate@mfamilie.gov.ro email címre.

kapcsolódó

Hírlevél