Tisztelt SZKT! Kedves barátaim!

Félidőben vagyunk. 2020 decembere és a 2024-es parlamenti választás között félúton.

Nem kell ahhoz foci vb-t nézni, hogy tudjuk: a félidő amolyan átmeneti állapot. Még bármi megtörténhet. Bár a politikát nem szeretem a futballhoz hasonlítani, és a mi esetünkben végképp nem indokolt, mert hárman vagyunk a pályán, a koalícióban – akarom hinni, hogy egy csapatban –, mégis egy ilyen világbajnokság árnyékában el-elkalandozunk a foci világába.

Nos, úgy látom, bár jelentős eredményeink vannak, a helyzet cseppet sem megnyugtató. Bírni kell még az iramot, mindenekelőtt fejben kell elrendezni a dolgokat, és olyankor is tovább kell menni, amikor úgy érezzük, hogy az izmok már inkább feladnák az erőfeszítést.

A helyzet egyáltalán nem megnyugtató, és erről kivételesen nem a román politika tehet.

Húsz évvel ezelőtt még azzal nyugtathattuk magunkat, hogy a délszláv polgárháború egy lokális jelenség, egyfajta apróbb kilengés volt a második világháború utáni békére épülő világrendben. Húsz év múltán pedig itt van a szomszédunkban egy brutális háború, amely következményeiben máris globális jelleget öltött, és lassan már abban sem lehetünk biztosak, hogy a nyolc évtizednyi béke a normalitás volt-e vagy inkább a kilengés?

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy 2020-ban, amikor kormányzati munkát vállaltunk, még javában tartott a koronavírus-járvány – holott a nagy járványokról is azt feltételeztük, amit a háborúkról: ezeket száz esztendeje maga mögött hagyta az emberiség.

Hölgyeim és uraim! 

A háború pusztítással, halállal, emberi életekkel jár, félelmet és bizonytalanságot okoz, gazdasági válságot eredményez még a háború helyszínétől távolabb lévő társadalmak életében is. Ma bármilyen mérleget vonjunk, bármiféle terveket kovácsoljunk, ezt a tényállást nem lehet megkerülni. Minden, amit teszünk, vagy éppen nem teszünk, ebből a szemszögből nyer értelmet.

Kedves barátaim!

Amikor két évvel ezelőtt vállaltuk a kormányzást, nagyobb tervekkel indultunk. A háború keresztülhúzta ezeknek egy részét és olyan feladatokat adott, amelyek eredetileg nem szerepeltek a terveink között.

Ma már én magam sem beszélek alkotmánymódosításról, pedig annak egyik kezdeményezője és erős, elkötelezett támogatója voltam. A kisebbségi jogok esetében is hasonló a helyzet: a kormányprogramban szereplő törvényről nem mondunk le, de célunk nem lehet a kudarc.  

Igen, be kell látnunk, hogy a nemzeti, etnikai kisebbségeknek és a jogok látványos bővítésének nem kedvez a háború. Előjönnek a félelmek, azok árnyékában pedig a régi beidegződések, a buta előítéletek és a rossz sztereotípiák. Számtalan példáját láttuk ennek az elmúlt hónapokban, aminek a legabszurdabb példája talán a legutóbbi napok fejleménye, amikor román szélsőségesek a schengeni csatlakozás kudarcáért is a magyarokat teszik felelőssé, amikor a MOL bojkottjával fenyegetnek.

Tehát ilyenkor az, hogy megvédjük azt, ami a miénk, amit elértünk, és ha csak tudunk, hozzáteszünk valamennyit, az már egy becsületesen elvégzett feladat.

Számunkra sohasem az a kérdés, hogy mi kisebbségi közösségként milyen magasra tesszük a lécet a kisebbségi jogok tekintetében, hanem mindig az az igazi kérdés, hogy a többség mekkorát tud ugrani. Mekkorát tud vagy mekkorát akar – a kettő néha ugyanaz. Tehetjük bármilyen magasra a lécet, ha közben elszaladnak alatta, vagy folyamatosan leverik azt.

Mindezzel együtt jelentőset léptünk előre a közösségi szimbólumok használatát illetően. Kinyitottunk egy évekkel ezelőtt bezárt fiókot, és az asztalra tettünk számos kezdeményezést, mert hiszünk abban, hogy a helyi közösségeknek joguk van a sajátos szimbólumaik használatára, hogy több identitás megfér egymás mellet anélkül, hogy egymást bántanák vagy egymást megrövidítenék.  

Közben még mindig vannak olyanok, akik a gyűlöletre és az egyetlen és minden mást kizáró igazságra törekednek, még mindig vannak, akik a bírósághoz fordulnak, mert nem tetszik nekik, hogy a magyaroknak is vannak szimbólumaik – és a bíróságok sajnos össze-vissza döntenek. Mi pedig azt várjuk az igazságszolgáltatástól, hogy a kisebbségi jogok érvényesítésének, azok gyakorlásának biztosítson teret, ne pedig azok korlátozását rendelje el. Tudnék erről hosszabban is beszélni, de nem teszem.

Panaszkodásból még soha nem épült politika.

Schengennél azért még álljunk meg néhány perc erejéig, mert ez a minap felborzolta a kedélyeket, és ezek nem csitulnak. Nem akarnék hosszan beszélni erről a gyalázatos és ostoba döntésről, Ausztria helytelen, erkölcstelen, szégyentelen politikai játszmájáról.

Románia 11 éve teljesítette a csatlakozáshoz szükséges technikai kritériumokat, a schengeni övezet tagországainak támogatását élvezi, és ebbe most belerondított Ausztria, csak azért, mert megtehette, mert egy belpolitikai problémát próbált megoldani úgy, hogy megalázott mindannyiunkat, és közben a problémát nem oldotta meg. Nekünk továbbra is ragaszkodnunk kell az elvekhez. Továbbra is kell kérnünk azt, hogy a schengeni övezetet bővítsék, ezt méltósággal kell tenni, bátran, megalkuvások nélkül. Politikai döntésre politikai választ kell adni. Vétóra, vétóval kell válaszolni, amikor eljön annak az ideje, és ebben azt gondolom, hogy egységesek vagyunk és nincsen széthúzás.

Nekünk, magyaroknak a schengeni övezethez való csatlakozás legalább kétszer olyan fontos, mint a többségi nemzetnek. Ugyanakkor ebből az esetből nem juthatunk arra a következtetésre, hogy a konszenzuskeresés elvét, amelyet a szerződések rögzítenek, mert ezt rögzítik és nem a vétót, fel kell adnunk, és át kell térnünk a többségi szavazásra.

Egy ilyen döntés ma nem erősítené az európai szolidaritást, hanem szétverné a gyenge egységet is. Románia azon 13 tagállam közé tartozik, amely a konszenzus elvét meg kívánja tartani, és ehhez ragaszkodni kell. Ezekben a nehéz időkben a szolidaritást és nem a kirekesztést kell erősíteni. Ez nem csak a mi érdekünk, hanem azt gondolom, hogy az Uniónak is szüksége van erre. Egyébként 2023-ban azt fogjuk támogatni, hogy a tavaszi ülésszakba ismét kerüljön a belügyi és az igazságügyi tanács napirendjére Románia schengeni csatlakozása, ezt a svédek tudomásom szerint támogatják. 2023-ban pontot kellene tenni ennek a hosszú, 11 esztendős történetnek a végére.

Kedves Barátaim!

Félidőben vagyunk, jelentős eredményekkel és nem kis aggodalommal a jövőt illetően. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy válaszokat tudjunk adni a mindennapok kihívásaira.

Egy éve van új kormánya Romániának, és ha azt nézem, hogy tavaly novemberben a rendszerváltás utáni 34. kormány alakult – 32 év, 34 kormány! –, az ember már-már várná, hogy valami történjen, hiszen a romániai kormányok szavatossága jellemzően rövid lejáratú.

Innen is mondom azoknak, akik reménykednek, hogy felbomlik a koalíció: nem fog erre sor kerülni. Nincs ilyen veszély. Stabil a koalíció, s bár vannak, akik az RMDSZ távozásáról énekelnek, tőlem tudniuk kell: az RMDSZ-nek esze ágában sincs kilépni a koalícióból, a partnereinknek pedig nincsen olyan tervük, hogy felrúgják a koalíciós megállapodást.

Azt világosan látni kell, hogy nélkülünk is meglenne a kormánytöbbség. A koalíciónak tehát, ha úgy tetszik, nem aritmetikai alapja van, hanem politikai, ez pedig erősebb alap, mint a puszta matematika, a stabilitás vágya és igénye, ez az alap, amire a koalíciót építettük.

Nagyon messze vagyunk attól természetesen, hogy mindenben egyetértsünk, de az alapvető dolgokban, az emberek mindennapjait érintő kérdésekben eddig meg tudtunk egyezni.

Elfogadjuk egymás álláspontját, mert tudjuk: a versenynek megvan az ideje, de most az együttműködés éveit éljük. Az együttműködés pedig több haszonnal jár minden polgár és minden közösség számára, mint a mindent elsöprő verseny, ahol az egyik oldal nyerhet, a másik veszíthet.

Nézzünk két példát! Az energiaárak hatósági szabályozását, valamint a nyugdíjaknak az infláció mértékével való növelését. Mindkét esetben tudtuk érvényesíteni az álláspontunkat. Igaz, hogy az energiaárak tekintetében öt-hat hónappal később, mint ahogy a javaslatot megtettük.

Hölgyeim és uraim! Tisztelt SZKT!  

Kormányzati feladataink három nagy területre oszthatóak, nem kevés átfedéssel azok között.

Egyrészt kezelnünk kell a válságot: megvédenünk amennyire lehet a családokat és a gazdaságot annak hatásaitól.

Másrészt arra kaptunk felhatalmazást – és az uniós helyreállítási terv, valamint az Anghel Saligny terv keretében ehhez történelmi léptékű források is társulnak –, hogy fejlesszük a közösségeket, az országot.

Ha jól sáfárkodunk a rendelkezésre álló pénzekkel, pár év leforgása alatt több évtizedes lemaradásokat hozhatunk be.

Végezetül, harmadik feladatunk a tavalyi kongresszuson elfogadott családpolitikai javaslatok megvalósítása.

Röviden tehát: egyik kezünkkel tüzet oltunk, míg a másikkal építkezünk. Mert nemcsak erős kezekre van szükség az olyan válságos időkben, mint a mostani, hanem az előrelátás képességére is. Vagyis arra, hogy a tűzoltáson, az elénk gördülő problémák megoldásán túl a jövőre is figyeljünk.

Vegyük szépen sorba ezeket!

Ilyen típusú energiaválsággal nem találkozott a mi nemzedékünk. És talán a második világháború óta sem találkozott egyetlen nemzedék sem. Nekünk nagyon hamar rá kellett jönnünk, hogy a szabadpiac, a kereslet és kínálat örökérvényűnek hitt törvénye háborús helyzetben az energiaárakat nem szabályozza, és hatóságilag közbe kell lépni.  

Ezt javasoltuk már tavasszal, ezt javasoltuk ősszel, és eljutottunk a hatósági árszabályozásig, amit 2025 márciusáig fogunk tartani. A számokat sokszor elmondtuk, most megpróbálom egyszerűen összefoglalni.

A földgáz árának támogatása nélkül kétszer ekkora lenne a gázszámla. Pontosan kétszer. Ennek az inflációra gyakorolt hatása borzasztó. Látjuk, érezzük mindannyian.

A villanyáram esetén kicsit bonyolultabb a helyzet. A kisfogyasztóknak támogatás nélkül háromszor, az átlagos háztartásnak két és félszer annyit kellene fizetni az áramért. De még az igazán nagyfogyasztók is fele áron kapják a szolgáltatást.

A kedvezményeket több lépésben kiterjesztettük a gazdaságra és a közintézményekre is. A kis- és középvállalatok, az élelmiszeripari cégek, a gyógyszergyártók, a közintézmények, az állami és a magánintézmények, a kórházak, templomok és szociális intézmények egyaránt fél áron jutnak áramhoz, a támogatásnak köszönhetően. Januártól pedig a többi gazdasági szereplő is 70%-os kedvezményhez jut.

Nagyon világos elgondolás húzódik meg az árszabályozás mögött. Erre a válságra senki nem tudott felkészülni, előre tartalékolni. Most nem állhat elő olyan helyzet, tél előtt pedig különösen nem, hogy az energiaárak miatt fűtetlen lakásokban kelljen élni hónapokon keresztül.

De nem állhat elő olyan helyzet sem, hogy gazdasági vállalkozások tucatjai álljanak le, munkahelyek szűnjenek meg a magas energiaárak miatt. Ezért a kormánynak közbe kellett avatkoznia.

Az általunk javasolt hatósági árszabályozással a kormány csökkentette az emberek terheit, senkit nem teszünk ki a piac kénye-kedvének, ha az energiaárakról van szó.

Büszke vagyok erre az eredményre, rengeteget küzdöttünk érte, mint ahogyan büszke vagyok arra is, hogy a nyugdíjak emelésekor is a mi javaslatunk meghatározó volt a koalíció, majd a kormány döntésében.

Igen, felelősségünk van az idősebb nemzedékért, a nyugdíjasainkért is.

Az infláció ugyanis mást jelent számukra, mint az aktív keresők számára.

 A legnagyobb különbség az, hogy a nyugdíjas kevésbé képes védelmezni az áremelkedés ellen, a saját tevékenységével saját magát és a kis családját, hiszen már nem tud plusz munkát vállalni. Kevesebb eséllyel tudja plusz jövedelemmel pótolni a költségeket. Mi következetesen azt képviseljük, hogy erkölcsi kötelességünk megvédeni a nyugdíjasokat az áremelkedésektől. A hétköznapokban ez azt jelenti, hogy legalább olyan mértékben kellett növelni a nyugdíjakat a következő évre, hogy az fedezni tudja a drágulás nagy részét.

És ezt meg is tettük. Voltunk elég bátrak nem megelégedni azzal, amit a törvény előír. Ugyanis a törvény szerint 2023-ra a 2021-es inflációt kellett volna figyelembe venni. Ez pedig kevés, elfogadhatatlan volt számunkra. 

Azt javasoltuk, hogy 15%-al növeljék a nyugdíjakat, és az a kompromisszumos döntés született, mert volt, aki ennél kevesebbet javasolt, hogy január 1-jétől 12,5%-kal emeljük a nyugdíjpontot. Ez mindenkire vonatkozik, a legkisebb és a legnagyobb nyugdíjra is.

De csak félmunkát végeztünk volna, ha megállunk itt, ezért arról is döntöttünk, hogy a 3000 lej alatti nyugdíjra jogosultakat – 10 nyugdíjasból 9-et – további juttatásokkal segítjük.

10-ből 9 nyugdíjas tehát az inflációt meghaladó jövedelemhez jut, és ez nagyon jó hír nekik, ugyanis van a kisnyugdíjasok esetében egy átlagos 22,4%-os növekedés, és egészen a 3000 lejes nyugdíjakig ez 17-18 százalékos növekedést jelent azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket a döntésünk következményeként a kormány is meghozott.

A döntés logikája egyszerű. Jobban támogatjuk a kisnyugdíjasokat, hisz rajtuk van a legnagyobb teher ebben az időszakban.

A szaktárcák vezetői nyilván részletesen beszámolnak majd a végzett munkáról.

Én nem fogok sok számot sorolni, pedig a számok impozánsak.

Erdélyben 1813 településen fogunk víz-, szennyvíz- és csatornahálózatot kiépíteni, fejleszteni, utakat korszerűsíteni, hidakat építeni az Anghel Saligny közművesítési programon keresztül. Mi voltunk ennek a több mint 10 milliárd eurós országos programnak a kezdeményezői, és csak az elismerés hangján tudok szólni arról, ahogyan Cseke Attila ezt a programot menedzseli. Kevés bürokrácia, decentralizált döntések, gyors és hatékony ügyintézés.

Hasonlóképpen tudok szólni Tánczos Barna munkájáról is, aki egy végtelenül bonyolult tárcát vezet. Többemberes feladat, amely a víz- és erdőgazdálkodástól a környezetvédelem egyre bonyolultabb részterületeiig terjed, a nagy beruházások és a környezet közötti egyensúly megőrzéséig. Felsorolni is nehéz lenne mindazt, ami a szaktárca területe.

Novák Ede elkészítette azt a sportstratégiát, amely a következő tíz évben egy más filozófiai alapra, ebből kifolyólag egy más pályára helyezi a sportágazatot. 32 év alatt megcsontosodott struktúrákat kellett feltörnie, megzavarnia, ami sohasem zajlik konfliktusok nélkül.

De egy olimpiai bajnok tudja, hogy a siker nem jön azonnal és főleg nem magától érkezik.

Kedves barátaim!

A helyreállítási alapból 1,74 milliárd euróból villamosítani fogja a kormány a vasútvonalakat, megduplázzuk a vágányokat a Kolozsvár-Nagyvárad közötti vasútvonalon, felújítjuk a Dés-Szatmárnémeti, Szatmárnémeti-Nagybánya, Szatmárnémeti-Nagyvárad, Temesvár-Arad-Karánsebes szakaszt. A nagy infrastruktúrában ez az évtized a nagy áttörés évtizede lesz, s mi ebből a munkából is kivesszük a részünket.

2024 augusztusától teljes egészében autópályán lehet majd közlekedni Kolozsvár és Marosvásárhely között, elkészül a hiányzó szakasz is. 2026 augusztusáig elkészül a Nyárádszereda és Nyárádtő közötti 24 km-es autópálya-szakasz.

Bízom benne, hogy az évtized végére már az erdélyi autópálya is közvetlenül fog csatlakozni Nagyvárad mellett a magyarországi pályarendszerhez, és megépülnek azok a szakaszok, amelyek Székelyföldet körülölelve bármely kisrégióból egy óra leforgása alatt autópályára vezetik az ott élő embereket.

Akit részletesen érdekelnek további eredményeink, forgassa a kiadványunkat. Két dolgot még hadd mondjak el ezzel kapcsolatban.

Egyrészt, amikor ránk bízzák a közképviseletet, a jövőt bízzák ránk. Abban a helyzetben, amiben vagyunk, nekünk nincs más lehetőségünk, mint az építkezés. És mindig azzal az eszköztárral kell élni, ami van. Most ez egy erős eszköztár, és az elmúlt két évben, azt gondolom, ezzel jól éltünk.

Másrészt, ami a beruházásokat illeti, egyet még nyugodtan állíthatok: amíg az RMDSZ kormányon van, mindent megteszünk azért, hogy a nagy infrastruktúra kiépítésére szánt összegeket ne csoportosítsák át, ne vágják meg.

Amikor kitűztük kormányzati céljainkat, arra jutottunk, hogy a közösséget akkor tudjuk a legjobban erősíteni, ha a kormányzás eszközeit az identitás erősítése mellett a család erősítésére fordítjuk. Ott, ahol erős a család, biztos alapokon áll a közösség.

A mai világ számtalan kihívására pedig az erős és a hagyományokra épülő, a gyökereket nem fölösleges kelléknek tartó közösségekben lehet jó választ adni.

Az RMDSZ tavaly szeptemberi kongresszusán elfogadott dokumentumot letettük a két hónappal később alakult koalíció asztalára, és azóta, amit ebből a tervből meg lehetett valósítani, mi meg is valósítottuk. Igaz, hogy a háború sokmindent átírt. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: elindultak a Family Start és a Student Invest programok. Ezekről számtalan részletet ismertettünk, most ezekre nem térek külön ki.

De itt meg kell említenem az RMDSZ által elindított bölcsődeépítési programot is: országosan 203 energiatakarékos, környezetbarát bölcsőde megépítésére biztosítottunk keretet, és el is kezdődött a bölcsődék építése.

És 2022 januárjában már volt egy jelentős növelés a családi pótlék esetében is – a 2 év alatti gyermekek és a fogyatékkal élő gyermekek pótlékát 600 lejre, a 2 év feletti gyermekek, illetve tanulmányaik befejezéséig a 18 év feletti fiatalok pótlékát 243 lejre emeltük. Ezt a pénzt 2023-tól az infláció növekedéséhez igazítjuk.

Látnunk kell, hogy amit eddig sikerült elfogadni a kormánynak, az csak egy első lépés, ennél sokkal többre van szükség. Ezt mi is tudjuk, de ebben a mostani helyzetben ennyit tudtunk megtenni.

Szerdán elfogadtuk a jövő évi állami költségvetést, és nem az a lényege ennek, hogy romániai szempontból premier, hogy már december 15-e előtt van költségvetés, mert ez annyira nem lenne fontos, hanem az a fontos, hogy ez egy jól összeállított, kiegyensúlyozott költségvetés.

Bár békére lenne szükség, a jövő esztendő minden valószínűség szerint a háború jegyében telik. Egyszerre kell a válság hatásait csillapítani és a jövőt építeni, azaz fejleszteni – és mindezt úgy, hogy ne növeljük az adósságot.

Teljesíteni tudjuk ezeket a feltételeket: rendelkezésre állnak a családtámogatások és a nyugdíjak forrásai mellett az energiaárak csillapításához szükséges összegek is. A nagy uniós alapokból pedig ki tudjuk egészíteni a fejlesztésekre szánt forrásokat.

Fegyelmezett költségvetés lesz a jövő évi, a deficitet 4,4%-ban határoztuk meg. Mert bármilyen nehéz idők vannak, nekünk egy működő országot és nem növekvő adósságot kell a következő nemzedékekre hagynunk.

Tisztelt SZKT!

A kormányzás félidei eredményeit tehát úgy tudnám összefoglalni, hogy egyik kezünkkel tüzet oltunk, a másik kezünkkel építkezünk.

Ma a háború miatt nekünk tűzoltásból jut több. Ráadásul amint az egyik tüzet kioltjuk, azt látjuk, hogy mögötte van egy másik tűz, aztán azt is kioltjuk.

Szeretném megjegyezni, hogy ebből a kettős munkából derekasan kiveszik a részüket miniszter és államtitkár kollégáim. Erős kormányzati pozíciókat töltünk be Bukarestben egy számában is erős, jó kormányzati csapattal, amely a sikerekért nap mint nap keményen megdolgozik. Nyilván mások a miniszteri felelősségek, de a lehetőségek is, mint az államtitkároké, ám azt látom, hogy a legtöbben megtalálták a feladatokat, nem várták, hogy a feladat találja meg őket, és a közösségépítésben részt vesznek. Igen, olyan emberekre van mindig szükségünk, akik maguk keresik, megtalálják a feladatot.

Köszönöm hát nekik az elmúlt két évet, munkájukra pedig számítok a következő időszakban is!

Hölgyeim és uraim!

Jövőre Temesváron tartjuk a kongresszust, melynek menetrendjét ma elfogadjuk. Azt gondolom, több szempontból is szimbolikus a helyszínválasztás. Nemcsak azért, mert a forradalom ezelőtt 32 évvel onnan indult, de a szórvány erősítése is kiemelt feladatunk nekünk, ezt az üzenetet Temesvárról is meg fogjuk erősíteni.

Temesvár a jövő évben egyben Európa egyik kulturális fővárosa. Olyan város, ahol a magyar kultúra nemcsak az örökség része, hanem a jövő formálója is.

A jövő évi kongresszus egyben fontos állomása a választásokra való felkészülésnek. Mert ne feledjük, a ciklus legnagyobb politikai kihívása éppen annak utolsó évére, 2024-re esik, amikor durván 7 hónap alatt 4 választási megmérettetés lesz.

Ezért nem győzöm hangsúlyozni a jövő év fontosságát az RMDSZ építkezése szempontjából. Azt a munkát, amit nem végzünk el 2023-ban, arra már nem marad idő 2024-ben. Ezért minden egyes helyi szervezet, minden egyes területi szervezet, a COVID után, a gazdasági válságban, az energiaválságban is ki kell vegye a részét az építkezésből. Föl kell ráznunk a szervezeteinket, és a közösségépítést kell a legfontosabb célkitűzésként meghatározni.

Tisztelt SZKT! Kedves barátaim!

Senkiben ne legyen kétség afelől, hogy a magyar közösségnek, az erdélyi romániai magyaroknak megéri, hogy a Szövetség kormányon van. Ha mi nem vagyunk ott, a mi közösségünk gondjai, problémái mások számára nem lennének fontosak. Ezt minden nap tapasztaljuk.

Ha mi nem lennénk ott, Erdély számtalan kisebb és nagyobb régiója fejlesztések nélkül maradna. Ezt viszont nem szeretnénk bebizonyítani. Nem szeretnénk, ha valaki bebizonyítaná a későbbiekben semmit.

És anélkül, hogy saját szerepünket túlértékelnénk, ha mi nem lennénk ott, a politikai stabilitás sem lenne garantálható.

Azért kell hát ott legyünk ezentúl is, hogy a magyar családoknak, vállalkozóknak és gazdáknak, a magyar nyugdíjasoknak a válság ellenére egy kicsit jobb és biztosabb élete legyen. 

És azért kell ott lennünk a kormányban, hogy ne csak a mi közösségünk, hanem román barátaink is megértsék: amit mi akarunk családjainknak, gyermekeinknek, településeinknek, az jó nekik is, jó nekünk is.

Nincs amiért szégyenkeznünk, és nincs amiért elbizonytalanodjunk sem. Mert nem szabad hagynunk azt, hogy a szélsőségesek vagy a kishitűek elbizonytalanítsanak bennünket.

Igen, egyesek kishitűségéből, mások magyarellenességéből nem, de a mi terveinkből, a mi munkánkból lehet építkezni. Azáltal lehet építeni, lehet arra alapozni, azzal vissza lehet adni a gyakran elveszett reményt és igent, vissza lehet adni azt a hitet és azt a kilátást, hogy itthon, a szülőföldön lehet és érdemes tervezni, érdemes építkezni.