Kelemen Hunor: nem fogadjuk el, hogy a kormány beleszóljon az önkormányzatok munkájába!
Az RMDSZ parlamenti frakciói meghallgatták a miniszterelnök és a pénzügyminiszter érveit a kormánynak a költségvetés kiegyensúlyozását célzó közigazgatási és pénzügyi intézkedéseiről. Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozót követően rámutatott: a tervezet az RMDSZ számára elfogadhatatlan, hiszen „teljes improvizáció és sérti az önkormányzatiság elvét".
Az RMDSZ parlamenti csoportja bírálta az önkormányzatokat hátrányosan érintő intézkedéseket, amelyek csorbítják az önkormányzatiság és a helyi autonómia elvét, nem szolgálják a szubszidiaritás elvét, teljesítmény-mércét szabnak a helyi választottaknak, továbbá összevonnák a kulturális intézményeket.
Kelemen Hunor elmondta: „a kormány nem szabhatja meg, hogy a helyi költségvetésből mennyit lehet költeni kulturális, szabadidős, egyházi, vagy szociális intézményekre és programokra, és azt sem szabhatja meg, hogy milyen intézményeket von össze”. A Szövetség nem tud egyetérteni a kormány által javasolt, a helyi választottakra vonatkozó teljesítmény-mércével sem. „Ez a választópolgárok dolga. A kormány nem írhatja elő, hogy hány színházi előadás kell hogy legyen, vagy a polgármester hányszor és milyen formában találkozzon az egyházi vagy a kulturális intézmények vezetőivel. Semmiféle ilyen kritériumot nem tudunk elfogadni, mert ez a helyi autonómia elvét sérti” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Teljes improvizációnak nevezte Kelemen Hunor a nem önkormányzatokat érintő javaslatokat is, és kifejtette: amennyiben tavaly elfogadták volna a Szövetség javaslatait az 1 százalékos forgalmi adó bevezetéséről a nagy cégek és bankok esetében, ma a költségvetési hiány jóval kisebb lenne. Az úgynevezett „luxusadónak”, amely nem más, mint ingó- és ingatlan adó, szintén a helyi önkormányzatokhoz kell visszakerülnie, az Adó- és Pénzügyi Hivatal regionális igazgatóságait meg kell szüntetni, a szerencsejátékokat nagyobb adóval kell illetni, a kormánynak pedig garanciát kell adnia arra is, hogy a bankok megadóztatása nem fogja eredményezni a bankok által megszabott kamatlábak és illetékek emelését.
Az RMDSZ írásban is elküldi a kormánynak a javaslatait, és elvárja, hogy vegye figyelembe azt a végső tervezet kidolgozásakor.