Jó napot kívánok!

Tisztelt püspök úr!

Tisztelt polgármester úr!

Államtitkár úr!

Tisztelt egyházi és világi méltóságok!

Hölgyeim és uraim!

Kedves udvarhelyiek, udvarhelyszékiek!

„Győzni, előre magyar” – ezt a Vörösmarty idézetet választottuk idén mottónak, és jó okunk volt erre. Harcias, de csak pontosan annyira, amennyire szükséges!

Nagy kihívások előtt állunk, nagy harcok várnak ránk, és mi győzni akarunk!

Minden március 15-én megidézzük hőseinket, de számot is kell adnunk magunknak szabadságunk állapotáról. Hol tartunk ma, és hová akarunk eljutni?

Ami az elsőt illeti, könnyű helyzetben vagyunk, hiszen bármerre visz utunk Erdélyben, itt Székelyföldön is, a ’48-as emlékek sűrű fonatával találkozunk: Petőfi kiszáradt fájától Keresztúr mellett, el egészen Gábor Áron legendává nemesült emlékéig Háromszék majd’ valamennyi szegletében. És minden emlék azt tanítja: a szabadságot nem adták és nem adják ingyen. A szabadságot ki kell vívni! A szabadságért harcolni kell! A szabadságért dolgozni kell! Harcolni és dolgozni minden áldott nap, békeidőben különösen!

„A székelység harcot nem kezd, de a megyékben élő testvérei pusztulását hidegen el nem nézhetvén, elhatározta, hogy az egész székelység nemzeti honvédséggé alakul.” Idézet az agyagfalvi nemzetgyűlés világosan megfogalmazott teendőiből.

Amikor tenni kellett a szabadságért, a székelyek cselekedtek, ahogy tették mindig is, ha veszély fenyegetett.

Büszkén mondom, hogy a szabadság a történelmi génjeinkben van. Ahogy ott van a szolidaritás is, amint azt Agyagfalván egyértelműen kimondták. Mi nem hagyjuk magára a testvéreinket!

Megtanultuk: mi nem hagyjuk magára egymást!

Küzdés, küzdelem volt a javából – ahogy írják. Nagy véráldozatot és anyagi áldozatot hoztunk. Modern nemzetté vált a magyar nép, és mi mindannyian az 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot féltett nemzeti-történelmi hagyományaink között tartjuk számon.  

Ez a hagyomány, amit senki sem vitat. Ez az a hagyomány, amihez mindig vissza lehet nyúlni. Mai küzdelmünknek is egyik ihletője, erőforrása.

Itt Udvarhelyen is.

A forradalom híre Erdélyben elsők között ért el ide, alig két héttel a pesti események és néhány nappal Marosvásárhely után.

Pedig akkor nem volt mobiltelefon, nem volt internet, nem volt még vasút sem – de a székelyek szíve helyén volt, és a hírek szárnyaltak. Április elsején az udvarhelyiek összegyűltek. Gyorsan és határozottan cselekedtek.

Szónokuk, Pálffy János, ezen a napon vált a székely ellenzék vezéralakjává. Olyan férfivá, aki tudta: a szabadságért érdemes harcolni, a szabadságért harcolni kell, a szabadságért érdemes áldozatot hozni.

Székelyudvarhely mindig tudta, mit jelent a szabadság. A szabadság a szülőföldet, a hazát jelenti! Tudta 1848-ban, amikor a székelyek fegyvert fogtak, tudta a kommunizmus éveiben, amikor a város lakói nem hagyták magukat elnémítani, és tudja ma is.

A dicső múlt után, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, érdemes tekintetünk a keservesen bonyolult jelen felé fordítani. Hiszen nemcsak a múlt a miénk, a jövőt is magunkénak akarjuk tudni.

És így van ez akkor is, ha a jelen állapotok több szempontból is méltatlanok arra, hogy egyik legszentebb ünnepünk kapcsán szóljunk azokról. De mikor máskor szólhatnánk, ha nem ma?

Hol tartunk, és milyen teendőink vannak, ha továbbra is őrizni akarjuk, azt, amit együtt 35 évvel ezelőtt kivívtunk, és bár zökkenőkkel, de tudtuk gyarapítani közösségünk szabadságát.

Először is szögezzük le azt, hogy a gyulafehérvári ígéretek maradéktalanul máig sem teljesültek. Nagy adóssága ez a román államnak az erdélyi, romániai magyarok fele. De mindaz, amit elértünk 35 év alatt, több, mint amennyivel a kommunizmus alatt és előtte, a két világháború között rendelkeztünk.

És a szabadság mégis veszélybe került, mégis veszélybe kerülhet.

Azt mondtuk egy évvel ezelőtt, azt mondtuk tavaly egész évben, hogy nem négy évre, de talán egy egész évtizedre meghatározza a mi választásunk a mi közösségünk jövőjét.

Igazunk lett, és csak rövid ideig örülhettünk maradéktalanul.

2024 győztes választási év volt az erdélyi magyarok számára, győztes választási év volt Udvarhely számára is.

Tavaly a legfontosabb cél az volt, hogy legyen erős képviselete az erdélyi magyarságnak, hiszen a mi közösségi jövőnket az határozza meg, hogy jogainkat meg tudjuk-e védeni, el tudjuk-e ismertetni. Az határozza meg, hogy van-e, aki kiáll a közösségünkért.

Győztes év volt Udvarhelynek, hiszen elsöprő többséggel álltak ki a változást képviselő Szakács-Paál István mellett. Az elsöprő többség erős bizalmat jelent, amivel bizonyosan élni fog polgármester úr. A munkájában segíteni fogjuk. Udvarhely közössége számíthat ránk!

A magyar közösség példás összefogása pedig egész évben kitartott.

Mindenkinek meg szeretném köszönni most is, hogy bizonyítottuk: összefogással képesek vagyunk jó eredményeket elérni, képesek vagyunk megmutatni, hogy van erőnk! Ez is része a mi szabadságharcunknak. Ez is része annak, ahogy szülőföldünkért teszünk minden nap.

És igen, hölgyeim és uraim, ahogy ígértük, idéntől kormányon vagyunk. Nehéz időket élünk, de most rajtunk a sor, hogy az előttünk álló években a józan észre hallgatva, az erdélyi magyarok érdekeitől vezérelve cselekedjünk.

A magyarok kiállásával, a magyar közösség egészének erőfeszítésével vagyunk erősek.

A veszély természete azonban olyan, hogy gyakran váratlanul jelenik meg, és olyankor is, amikor nem számítunk rá.

A szélsőségesek hatalmas erőt jelentenek ma a román parlamentben. Ők a magyarellenesek. Ők azok, akik azt mondják, örüljünk, hogy az ország, Románia a kisebbségeknek földet és vizet adott. Legyen elég – mondják ők.

Ők akarják visszafordítani a történelem kerekét, hogy Románia ismét elszigetelt, perspektíva nélküli ország legyen, mint amilyen volt 44-45 év kommunista diktatúra alatt.

Most már nem egy, hanem egész sor magyarellenes jelölt verseng a hatalomért. Hölgyeim és uraim, nekünk, magyaroknak nem érdekünk visszatérni oda, ahonnan alig szabadultunk. Nekünk nem ez az érdekünk, mert megtanultuk, hogy a káoszban, a diktatúrában a nemzeti kisebbségek, az etnikai közösségek húzzák a rövidebbet. Sem a józan ész, sem az egészséges életösztön nem engedheti, hogy ez velünk újra megtörténhessen.  És nem engedjük, nem fogjuk engedni!

 Hölgyeim és uraim!

Mindezekkel számot vetve ebben az esztendőben úgy is, mint a kormánykoalíció egyik tagja, azt mondtuk, hogy közös elnökjelöltet indítunk, mert vannak olyan pillanatok, amikor a szabadságot, így a mi szabadságunkat is együtt kell megvédenünk azokkal a többségiekkel, akikkel nem értünk mindenben egyet. De a múltba visszatérni egyikünk sem akar.

Ezért az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki mögött ott vannak a józan észt képviselő emberek. Ott vannak azok, akik ennek az országnak a javát akarják. Ott vannak azok, akik képesek előre vinni az országot. Így épülhet Erdély és Székelyföld.  Velünk együtt, és nem nélkülünk; velünk együtt, nem ellenünkre.

A román politikában nekünk mindenekelőtt érdekeink vannak. Ezek az erdélyi magyarok érdekei. És vannak olyanok, akikkel időről időre szövetségre lépünk, hisz a 6, 5% mellé mindig hozzá kell tennie az erdélyi magyarságnak legalább 43-mat, hogy az igazunknak érvényt tudjunk szerezni.

Ez is a szabadságharc része. Ez is a szülőföldért való harc része. És igen, ez mindannyiunkról szól. Válaszút előtt állunk, válaszút előtt álltak elődeink is, és sokszor a történelem folyamán választanunk kellett.

A jó választás mindig a közös sors és a szabadság választása. Rabság és elnyomás helyett a szabadságot választani: igen, az a jó választás!

Háború helyett a békét választani, halál helyett az életet választani: az a jó választás! Bezárkózás helyett az együttműködést, a konnektivitást választani: az a jó választás! Süllyedés helyett az emelkedést választani: az a jó választás! A józan észt választani a valóság állandó torzítása helyett: igen, az a jó választás! És az emberi méltóságot választani a megaláztatás helyett: az a jó választás!

És ha minél többen ezt választjuk, akkor az ország, amelyben élünk, tisztelni fogja a polgárait és tisztelni fogja a közösségeket.

És ritkán volt ilyen nagy a tét. Előre megyünk vagy hátra – ez a kérdés, ezen múlik a közösségünk jövője.

Mi azt javasoljuk, hogy mivel a szabadság, a jövőről szól, előre menjünk!

Megtanultuk a leckét: szabadon akarunk élni szülőföldünkön.

Hölgyeim és uraim, van még egy jó hírünk: bármi történjen a nagyvilágban, bármi történjen közvetlen vagy távoli környezetünkben, a magyar-magyar együttműködés töretlen marad. Az erdélyi magyarok és a Budapesti kormány számíthat egymásra.

Amikor arra van szükség, hogy harcoljunk, akkor váll-vállvetve harcolunk egymásért, ahogy tettük az elmúlt években. Ha meg építkeznünk kell, akkor akadályokat nem ismerve tesszük, közösen, mert a mi életünk nagy tanulsága, hogy a nemzet egy, a nemzet oszthatatlan!

Tisztelt udvarhelyiek és udvarhelyszékiek!

Udvarhely sok szabadságharcos hőse között ott van az alig ismert Kis Ferenc is, Bem tábornok ezredtrombitása. Ő innen messze, Borsodban született, majd csatlakozott a forradalmi hadjárathoz, és végül, annak bukása után, miután a császári osztrák és a cári orosz hadsereg leverte a forradalmat, ő úgy döntött, hogy itt, Udvarhelyen fog élni. Itt telepedett le, ahol a levéltári anyagok szerint bő két évtizedig élte a hentesek tisztes életét.

Neki, közel 180 esztendővel ezelőtt, megadatott 20 évnyi nyugalom itt Székelyföldön, Székelyudvarhelyen. Nekünk, mai magyaroknak sokszor pár év is elegendő, hogy építkezzünk. Építkezzünk ahhoz, hogy meg tudjuk vívni a csatáinkat, hogy szabadságban éljünk, békében éljünk, és építsük Székelyföldet!

Hajtsunk fejet hőseink előtt, őrizzük meg örökségüket, és higgyünk abban, amiben ők is hittek: hogy csak előre van út, nem hátra!

Ezért mondjuk ma is:

Győzni, előre magyar!