Ma itt közel ötezer szerencsés ember élheti át ezt a pillanatot, amikor a megújult Bethlen-kastélyt ismét felavatják. Persze a szerencséhez sok munkára volt szükség, a szerencséhez rengeteg áldozatra volt szükség, ahogy itt elnökasszony beszámolójából is láthattuk. Köszönjük, hogy részesei lehetünk ennek a napnak. Én a magam nevében is köszönöm, hisz az elmúlt években sok olyan épületet felújítottunk, sok olyan templomot felújítottunk, és sok olyan munkálat befejezésén vehettünk részt, amelyek az erdélyi magyar kulturális épített örökséget szolgálják.

Amikor ezeket az épületeket felújítjuk, tulajdonképpen a nemzeti identitásunkat is megerősítjük, hisz vigyázunk arra, ami a miénk, függetlenül attól, hogy melyik korból való, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonát képezte egykoron. Nemzeti identitásunk része az épített örökségünk is; ez magyar és transzilván egyidőben, hisz az erdélyi kastélyok azt a történelmi időt mutatják meg, amely formálta az őseinket, formálta közösségként, nemzetként, és meghatározott bennünket is.

Az Erdélyi Fejedelemség korában épült kastély pedig emlékeiben, üzeneteiben azt a kort idézi, amelyre mindannyian büszkék vagyunk: Erdély aranykorát.

Hosszú a története ennek a kastélynak, erről nálam sokkal pontosabban már beszéltek és bizonyára ma beszélni fognak.

De hadd beszéljek, említsek két évszámot, ami a magyar közösség szempontjából fontos.

Az egyik az 1948. A 16. században épült szászbonyhai Bethlen-kastélyt 1948-ban államosították, hasonló sorsra jutott, mint más nemesi kastélyok Erdélyben. A kommunista rezsim elkobozta, de nevezzük nyugodtan nevén, elrabolta jogos tulajdonosaitól, őket száműzte, elüldözte a szülőföldjükről, az épített örökséget pusztulásra ítélte, nem gondozta és folyamatosan romlott ennek a kastélynak is az állapota.

Ezzel nyilvánvaló az volt a cél, hogy eltöröljék a kollektív emlékezetből a mi történelmünket. A kommunisták a történelem hamisításából ideológiát gyártottak, és sok esetben a mai napig isszuk ennek a levét.

A másik dátum, az 2008, fél évszázad. Nagyon hosszú idő egy ember életében, de ezer évhez képest, amióta ezen a földön vagyunk, itt Erdélyországban az ötven év nem olyan sok.

Amikor a restitúciós törvényt elfogadtuk a parlamentben, akkor az volt a szándék, hogy minden olyan ingatlant és ingóságot, amit elkoboztak, elraboltak a kommunisták az egykori tulajdonosaiktól, visszaadják.

És itt állunk 2023-ban, és még mindig nem sikerült mindent visszaadni a jogos tulajdonosoknak, ezért időnként fölteszem én magamnak is a kérdést, hogy milyen pusztítást végzett a kommunista diktatúra? Milyen pusztítást végzett a kollektív tudatban, a mentalitásban, és hogy milyen nehezen változik ez meg, milyen nehéz örökség. És időnként nem tudjuk, szoktam ezt viccesen mondani, hogy minek hosszabb a felezési ideje, az urániumnak vagy a kommunizmusnak.

2008-ban visszaszerezte az örökséget a Bethlen család, és ezért fontos ez a dátum. Az Erdélyi Református Egyházkerületnek ajándékozta, és ez egy óriási emberi gesztus volt. Ezt a nagyvonalú gesztust, a közösségért hozott családi áldozatot külön meg kell köszönnünk a Bethlen családnak, hála érte.

Hölgyeim és uraim!

Az egyházkerület eddig már számtalanszor bebizonyította, hogy jó gazdája a ráhagyott épített örökségnek. Templomok tucatjait restaurálták az elmúlt években, most pedig ezt a gazdag történelmi múlttal rendelkező, református jelentőséggel is bíró kastélyt mentette meg az Erdélyi Református Egyházkerület az utókor számára, amely közösségi térként fog működni, ahogy ezt hallottuk, de az állandó kiállítással az erdélyi református nemesi családoknak és az ikonikus nőalaknak a kastélyban született, Árva Bethlen Katának is emléket állít.

Engedjék meg, hogy ezért köszönetet mondjak én is Kató Béla püspök úrnak, hisz az az építkezés és az az erőfeszítés, amely az elmúlt éveket jellemezte, biztos, hogy hosszú évtizedekre erőt ad, reményt ad a mi közösségünknek. Reményt ad itt Maros megyében is, reményt ad Erdély-szerte mindenhol, mert miközben sokan siránkoznak, panaszkodnak, és sokszor joggal teszik ezt, van, aki építkezik, van, aki előre néz, tervez és cselekszik.

Külön öröm volt hallani, hogy a kastély gondozásában és felújításában milyen közösségi összefogás volt, és ebben milyen szerepük volt a nőknek. Az, hogy több mint ötezer nő aláírást gyűjt, hallatja a hangját egy közös célért, példamutató. Megvolt a közös cél, megvolt az összefogás, és meglett a szükséges támogatás is a felújításra. Először is köszönet a Nőszövetségnek, köszönet ezért a munkáért, és köszönet a magyar kormánynak, amely immár nem is tudom hányadszor bebizonyította, hogy az a paradigmaváltás, amelyet a nemzetpolitikában 2010 után elindított, az eredményes. Eredményes ma is, és bízom benne, hogy eredményes lesz a következő évtizedekben.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Ha képesek lennénk minden jogos elvárásunkat, csalódottságunkat, dühünket rövid időre zárójelbe tenni, akkor azt látnánk, hogy az elmúlt évtizedek az intézményalapítás, újraalapítás, építés és megerősítés évtizedei voltak.

Mélyről kezdtük. Az 1989-es évfordulót, amikor a kommunista diktatúra megbukott, úgy éltük meg, hogy a diktatúra kivéreztette, intézmények nélkül hagyta az erdélyi magyar közösséget. Szinte a semmiből indultunk. Az egyházak voltak ott, néhány iskola, értelmiségiek és tenni akaró emberek.

Volt valami a mi birtokunkban 1989 decemberében: a hit, az akarás, a szándék, hogy itthon, Erdélyben építsük a mi magyar közösségünket, magyart és közösséget.

Sokszor elmondtuk és elmondjuk, hogy szükség van a közösségre, mert a 21. század kihívásaira csak az tud jó választ adni, aki közösséget épít. Aki a hagyományos közösségekbe befektet azáltal, hogy azokat megerősíti és hitet és reményt ad, hogy a 21. században is lehet jó úton haladni. Az erős közösség nemcsak identitást ad és azt megőrzi, nemcsak normát és irányt mutat, hanem az erős közösség megvéd és befogad. Mi ilyen erős közösséget akarunk építeni itt Erdélyben.

Hölgyeim és uraim, akkor, amikor lehetőségünk volt, a legnagyobb nehézségek közepette is ezt a célt szolgáltuk.

Az elmúlt két esztendőben elindítottunk egy olyan nagy örökségvédelmi projektet, amely a kormányzati munkánk talán egyik fontos eredménye lesz évek múltán. Elindítottunk egy olyan programot, amely templomok, számos műemlék, kúriák, kastélyok megújítását tűzte ki célul európai uniós forrásokból, mert igen, nekünk erre is oda kell figyelnünk.

Több kastélyt sikerült megmenteni az enyészettől a Partiumban és Székelyföldön egyaránt. Ezeket a helyi közösségek szolgálatába állítottuk. Az oltszemi Mikó-kastély, a gernyeszegi Teleki-kastély, vagy a szilágynagyfalui Bánffy-kastély csak néhány példa, ezek mind-mind a mi erdélyi transzilván magyar történelmünknek és a magyar közösségnek fontos épületei. Ezekre az értékekre büszkék vagyunk, és én hiszek abban, ez több mint remény, hogy az elkezdett munkát tudjuk folytatni, és ezek a régi épületek, az épített örökségnek ezek a meghatározó épületei fel fognak újulni.

Kívánom, hogy ez a felújított Bethlen-kastély jól szolgálja a közösséget, sok látogató térjen ide be, és tanulságul álljon itt a mögöttünk jövő nemzedékeknek. Lehet, hogyha van hit, lehet, hogyha van összefogás, lehet, hogyha van közösség.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!