Tisztelt könyvbarátok! Tisztelt csíkszeredaiak!

Az idő múlását sokféle módon lehet mérni. Könyves emberek számára létezik egy nem szokványos módja is az idő mérésének. Egyik könyvvásártól a másik könyvvásárig eltelt idő behatárolja és mértéke az idő múlásának, és egyben lehetőség arra, hogy számba vegyük, mi minden történt egy ilyen időintervallum alatt.

Csíkszeredában ez sorban a hetedik könyvvásár, magunk mögött tudjuk legalábbis időlegesen a koronavírus-járványt, amely mély nyomokat hagyott az életünkben, de új alkotásokkal is gazdagabbá tette az irodalmat. És bár sohasem gondoltuk volna, hogy a mi nemzedékünk megéri, egy brutális háború zajlik közvetlen szomszédságunkban, amelynek sem a végét nem látjuk, sem azt, hogy utána pontosan mi következik.

De most figyeljünk a könyvekre, figyeljünk a szerzőkre, figyeljünk a könyvkiadókra, mert egy könyvvásár mindig alkalmat teremt a találkozásokra, a beszélgetésekre, a számvetésre és a tervezésre.

Sokszor saját magamat is azon kapom, hogy ezekben a változó időkben a globalizáció elsöprő erejét látva elkezdek aggódni az irodalom miatt, a nyomtatott könyvek miatt, a könyv visszaszorulása, ne adjisten eltűnése miatt.

Az ilyen és az ehhez fogható aggodalmak nem teljesen alaptalanok, ám amikor betoppanok egy könyvesüzletbe, esetleg interneten rendelek könyvet, akkor a bőség zavarával találom szembe magam. Azt látom, hogy évente sok száz cím jelenik meg, és csak kapkodom a fejem, hogy mennyi mindenről maradtam le, miközben a könyvek miatt aggódtam.

Hölgyeim és uraim!

Föl kell tennünk a kérdést, hogy a könyvek által ment-e előre a világ? Megváltoztatták-e a könyvek a világot és benne az embert? Jobbá tették-e az embert és a társadalmat? És ha a válaszunk esetleg igen lenne, akkor rögtön szembetalálnánk magunkat a következő kérdéssel.

Milyen módon változott a világ, és ha változott, akkor mi a változás iránya? Több-e ma a megértés a társadalomban, mint volt tegnap, gyarapodtak-e ismereteink saját magunkról és a bennünket mozgató döntéseinket befolyásoló erőkről? Több lett-e a világon a szeretet, mint a gyűlölet, az elfogadás, mint az elutasítás, több-e a szabadság, mint a szabadság hiánya, több béke van vagy kevesebb, mint az előző években?

Nem könnyű választ adni ezekre, de a helyesen föltett kérdés előbb-utóbb elvezet a helyes válaszok megfogalmazásához.

Tisztelt könyvbarátok!

Engedjék meg, hogy néhány szót, néhány gondolatot mondjak arról a személyről, aki utánam fog szólni, és aki a Csíkszeredai Könyvvásár idei díszvendége.

Nagyszerű, remek választás volt a szervezők részéről Király László költő, író, szerkesztő. Bár meg vagyok győződve, hogy Király László ezen a díszjelzőn csak mosolyog, vagy esetleg morrog, merthogy mitől lenne ő dísz?

A tisztelet és a csodálat, a főhajtás és a kalapemelés Király László előtt, az ő költészete, írói, fordítói, szerkesztői munkássága előtt cseppet sem dísz, nem díszből van, nem a díszért van.

Mi amúgy sem nagyon értünk a dolgok díszes elrendezéséhez. Király László a legegyszerűbb és minden fölösleges dísztől mentes ember. Bár a dísz, a díszesség nem föltétlenül ellentétes az egyszerűvel.

Király László a kortárs magyar irodalomban olyan, mint az ember életében az igazi nagy ajándék. Ha egyszer olvastad, ha egyszer találkoztál vele, mindig emlékezni fogsz rá, és mindig szívesen visszatérsz hozzá. Mindazt, amit tőle kaptunk, a Kék farkasoktól a Kővadászok klubjáig, és a sort hosszan folytathatnám, egyszerűen felejthetetlen. Elkísér bennünket, cseng a fülünkben, és szinte látjuk magunk előtt mindazt, amit költői, írói eszközökkel Király teremtett. Olyan tiszta és olyan erős költészet ez, mint a téli napsütés a Madarasi Hargitán. Különleges és rendkívüli: Király László az erdélyi költészet nemes embere.

És ha már így belekeveredtem a mesélésbe, akkor engedjenek megy egy történetet, ami igazából Király Laci története.

Életemnek volt egy olyan időszaka, amikor viszonylag gyakran találkozhattam Királlyal. Szép, gondtalan évek voltak, sem vírusjárvány, sem háború, sem cancel culture, sem Facebook, sem TikTok.

Egymással szomszédos szerkesztőségekben dolgoztunk, és utunk a szerkesztőségünkből hazafelé is ugyanazt a nyomvonalat követte. Valahol a Széchenyi út sarkától Kolozsváron a Grigorescu negyedbe, az akadálymentes közlekedést gyakran pihenőhelynek tűnő, fárasztó megállók botlasztották a Szamos mindkét oldalán. Meg-megtörtént, hogy ezeken a vészjósló helyeken elidőztünk.

Királyt nagyon érdekelte mindaz, amit mi, akkor fiatal emberek éppen elműveltünk irodalom gyanánt, minket meg elvarázsolt a maga szűkszavúan megfogalmazott, de tűpontos mondataival Király László költő. Néhány alkalommal aztán együtt utaztunk Erdély akkor nagyon gödrös útjain, Székelyudvarhelyre, Árkosra, meg még ki tudja, hogy hová, és a gépkocsivezetőnk több alkalommal is Szilágyi István volt. Szinte, mint a viccben, képzeljék el, kik lehettek az utasok, ha maga Szilágyi vezette az autót.

Valamikor abban az időben, egy ilyen úton mesélte Király Laci, hogy egy alkalommal Vásárhelyről Sóváradra utazott az akkor még működő keskeny nyomtávú vonattal. Nem nagy távolság, ám időben hosszú út. Üldögél Király a vonaton, szemén szemüveg, kis kecskeszakálla csak a tekintélyét növeli és a homályt. Könyvet tart kezében, próbál olvasni, nézi a sorokat, ám nehéz napok vannak mögötte, hasogat a feje, a gyomra sincs egészen rendben. Minden fájdalmas, még az olvasás is. Vele szemben a vonaton két idős atyafi, rendes gazdálkodó emberek, akik óvatosan, de eléggé feltűnően szemlélik, nézik a költőt, szívesen szóba elegyednének vele, de nem tudják, hogy megzavarhatják-e az ennyire szenvedélyesen olvasó utast.

Ülnek hát többnyire szótlanul, néha megreszelik a torkukat, köhincsélnek, aztán az egyik, mikor már nem bírja tovább, megböki a társát, és a következőt mondja: Te komám, ha jobban megnézem, ez valami nemes emberféle lehet!

Ennyi a történet, van folytatása nemes Király Lászlóról, s hogy ő mit gondolt, amikor a két atyafi felfedte nemesi mivoltát, majd elmeséli, ha akarja, én itt nem szaporítom a szót tovább.

A beszédem elején feltett kérdésekre válaszolva, hölgyeim és uraim, nincs válaszom. Ma nehezen tudnám azt mondani, hogy igen, jobb lett a világ és jobb lett benne az ember. Mégis azt mondom, hogy válasszuk a könyvet, válasszuk az irodalmat, válasszuk a betűt. És bízzunk abban, hogy talán jobbá tudjuk tenni magunkat és a bennünket körülvevő világot.

Aggódás helyett, hogy mi lesz a nyomtatott könyvvel, vásároljunk könyvet. Tudomásom szerint eddig még egyetlen remekmű se maradt a fiókban. Ne aggódjunk, hanem olvassunk, és biztassunk másokat is erre! Gyerekeinket a családban és az iskolában neveljük olvasásra, a könyv szeretetére, az irodalom adta számtalan világ megismerésére. Biztos vagyok benne, hogy a szellem, a lélek ezáltal is nemesedik. Ezt a meggyőződésünket a két egykori sóváradi férfi is megerősítette.

Távol áll tőlem mindenféle idealizmus, hölgyeim és uraim, tisztelt könyvbarátok!

Gondolkozzunk pragmatikusan. Abból, hogy valaki sokat és jó irodalmat olvas, rendszeresen a könyvet választja, abból még baj nem származott. Mondhatnám úgy is: válasszuk a könyvet, olvassunk sokat, kerüljük a bajt!

Kedves Király László, Isten hozott Csíkszeredába!