Itt áll felénk magasodva egy ember, bal kezében kard, jobb keze mintha magyarázna valamit. Ránk néz, de nem ránk gondol. A szabadság mellett legfeljebb a szerelemnek van helye gondolatai között. A szabadságot mindenütt kutatta, verselte, amerre járt. Az örök szerelmet viszont itt találta meg, innen nem messze, Erdődön.

Ideje volt hát, hogy Szatmáron egész alakos szobra álljon.

Petőfi Sándor egészen különleges helyet foglal el a magyarok emlékezetében. Legenda soha egyetlen olyan költőt se emelt olyan magasba, mint Petőfit. Mátyás király mellett talán az egyetlen történelmi alak, aki afféle népmesei hőssé nemesedett.

Jószerével nincs magyar város, ahol ne lenne Petőfi utca vagy tér. Nem mindig a fő utca, hiszen az inkább Kossuth Lajosé, de valamilyen közterület bizonyosan az ő nevét viseli mindenütt. Sokszor csak a külváros valamely kevésbé jelentős utcája. Azt olvastam a minap, hogy akárhol helyezkedjenek is el a településen belül, a Petőfi utcák lakói nagyon szeretik az utcájukat, szeretnek ott lakni, nem cserélnék át más irodalmi alak nevére.

Szatmáron is van Petőfi utca, persze. Azon kevés utcák egyike, amelyiknek a neve túlélt minden impériumot, sőt többszörös rendszerváltást is, túlélte a kommunista diktatúrát. Igen, pontosan úgy, mint maga a költő Petőfi Sándor.

Bár a földi életében alig 26 év adatott meg neki, Petőfi Sándor emléke nem pusztán túlél mindent az elmúlt 200 esztendőben, de diadalmasan jelen van mindennapjainkban is. Nem csak a köztereken, de jelen van a nyelvben, a beszédfordulatokban, idézi őt az is, aki nem figyelt a magyar órán és az is, aki a szabadságról vagy éppen a szerelemről beszél.

Nincs divatja, egyszerűen itt van velünk, magyarokkal 200 esztendeje. Mondhatnám úgy is: Petőfit soha nem a divat tette naggyá.

Ennek okát bizonyára sokáig kutatják majd a tudósok, de szerintem az egyszerű emberek nagyon pontosan tudják, a szatmáriak még inkább, hogy mi ennek az oka.

Tudják, mert ezen a vidéken különösen erős legnagyobb költőnk emlékezete.

Készült egy térkép a Petőfi 200 évfordulóra, amelyről jól leolvasható, hogy merrefelé születtek a sokat utazó költő versei. És ezen jól látható, hogy Pest-Buda után Szatmár és vidéke volt a legfőbb helyszíne az alkotásnak. Itt, a városban 46, Nagykárolyban 6, Erdődön 12, míg nem messze innen, Koltón 31 versét írta Petőfi, közülük számosan a magyar irodalom legnagyobb remekei közé tartoznak.

Petőfi szeretett ide, a környékre járni. Amikor azt írta egyik levelében, hogy Szatmár az ígéret földje, minden bizonyára szeretett Júliájára és a szerelem beteljesülésének ígéretére, a közelgő házasságra gondolt.

De gondolhatta úgy is, hogy a 19. század első harmadától Szatmár és vidéke a Petőfinek oly kedves magyar reform- és szabadsággondolat egyik bölcsője volt. Vagyis akkor is az ígéret földje volt, ha a 19. századi progresszió és a szabadság vágya felől nézzük. Emlékezzünk csak a szintén Szatmárhoz kötődő Kölcsey Ferenc híres búcsúbeszédére, amelyben a politika egyik legérvényesebb mondatában fogalmazta meg: a haza és haladás gondolatát.

Itthon érezte hát magát Szatmáron: a szabadságban és a szerelemben is.

Tisztelt Ünneplők!

Az eleven emlékezet dacára, mégis bő másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy előbb egy mellszoborral emlékezzen meg róla a város, majd újabb két évtizednek ahhoz, hogy mától Petőfi Sándor egész alakos szobra álljon Szatmárnémetiben.

A polgármester tudja, hogy szobrot állítani bárki tiszteletére nem csupán az elismerés aktusa, hanem annak kinyilvánítása, hogy kik vagyunk mi, mint város, mint közösség.

Tudja, hogy legnagyobb költőnk szobra nem csak a kulturális örökségről, a művészet iránti elkötelezettségről, de a nemzeti identitásról és a büszkeségről is szól. Vagyis mindarról, ami ezt a közösséget meghatározza.

Köszönet jár a szoborért Kereskényi Gábornak, a helyi tanácsnak, az RMDSZ-nek és minden támogatónak. A polgármesteri hivatal és a megyei tanács mellett elsősorban a magyar kormánynak és közösségünk azon polgárainak, akik adományaikkal segítették, hogy ma itt állhassunk.

És köszönet illeti az alkotót, Deák Árpádot, aki az erdélyi köztéri szobrászat egyik legmeghatározóbb alakja. És aki korábban, nem mellesleg, Petőfi mellszobrát is megalkotta.

Ez a szobor, amit ma itt Szatmárnémetiben avatunk, nem csak kőből és bronzból készült emlékmű. Mindig emlékeztetni fog bennünket arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és milyen értékek azok, amiket örököltünk és amelyek meghatároznak bennünket.

Köszönöm, hogy ma itt lehetek Önökkel! Isten éltessen minden szatmárnémeti, minden szatmári lakost!