Tisztelt Ünneplők!

Amikor manapság szobrot állítunk valakinek, legalább két kérdésre kell tudnunk a választ. Kinek állítjuk és miért pont ott, ahol.

Ha megengedik, előbb a második kérdésre próbálok válaszolni.

Azt mondják, vagy legalábbis a cancel culture előtt azt szokták mondani, hogy a szobrokat hőseinknek állítjuk. Olyan személyiségek előtt tisztelgünk, akiknek dicső cselekedeteit az utókor is megörökíteni méltónak találja.

A köztéri szobrok egyrészt a közösség emlékezetének lenyomatai, másrészt világítótornyok: segítenek bennünk abban, hogy ne feledkezzünk meg a múltról,  irányt mutatnak és cselekvési mintát adnak.

Az, hogy Gyulafehérváron a mai naptól Bethlen Gábor szobra áll, egyebek mellett azt is jelzi, hogy a város többségi közössége befogadta egyik kisebbségének, nemzeti közösségének történelmi hősét.

Különösen erős és méltánylandó gesztus számunkra, hogy a szobor a gyulafehérvári várban kap helyet. Az önkormányzat nem akarta megúszni a helyszín kérdését – nem dugták el a város valamely zugában, hogy csak a térképpel vagy GPS-szel tájékozódó rajongók bukkanjanak rá. Nem!

Bethlen Gábor szobra a várba került, azaz egy olyan helyszínre, ami nekünk, magyaroknak Erdély aranykorát, román honfitársainknak pedig a modern Románia születésének helyszínét idézi meg.

Az ilyen gesztusok világosan jelzik, hogy lehetnek a múltunkban párhuzamosságok, lehet egyet nem értés a múlttal kapcsolatosan, sőt, vita is, de a jelenünk, és ha van egy kis eszünk, akkor a jövőnk is közös.

Bethlen Gábor szobra itt, Gyulafehérváron, sok egyéb mellett, erről is tanúskodik.

Erdélyben az egykori fejedelem szobra bárhol állna, jó helyen lenne, de itt, Gyulafehérváron az igazi helyére kerül, oda, ahová való.

Lassan a dolgok a helyükre kerülnek.

Tisztelt Ünneplők!

Nem akarok adós maradni a másik kérdésre adott válasszal sem. Kinek állítjuk a szobrot?

Bethlen Gábort okkal tartjuk az erdélyi magyarok kiemelkedő vezetőjének. De életművének van legalább két olyan aspektusa, amelyek miatt itt, Kelet-Európában példaképként állhat bármelyik nemzet politikusa előtt.

Egyrészt annak a belátásnak a szívós és következetes érvényesítésével, hogy a kisebb, nem nagyhatalmi státusszal bíró országok akkor lehetnek sikeresek, ha értik és a maguk javára képesek fordítani a nagyhatalmi realitást – ha kell, ügyes ellensúlyozással, ha kell, szembefordulással, de mindig a saját érdeket követve, ahogyan Bethlen Gábor tette a Habsburg Bécs és az oszmán portával szemben.

Másrészt pedig annak belátásával, hogy a politikusi, államférfii életmű akkor maradandó, ha kizárólag a jövőt építi. Bethlen Gábor éles szemmel, előrelátó képességgel és természetesen sok tapasztalattal jutott arra a következtetésre is, hogy építkezni – különösen, ha egy kis népről van szó – csak úgy lehet, ha béke van. Ha az erőt, energiát, az emberi életeket nem háborúskodásra, pusztításra használják fel, hanem az alkotásra figyelnek.

Minden kétséget kizáróan a transzilvanista pragmatikus politika, a politikai transzilvanizmus gyökerei Bethlen Gáborig vezetnek vissza.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha Bethlen Gábor szobrára tekintünk, jusson eszünkbe még valami.

Érdemes küzdeni azért, amiben igazán hiszünk. Akkor is, ha ez a vágy vagy szándék jóval megelőzi korát.

Mindig meg kell tenni, amit lehet. Ez a hitvallás még egy okot ad arra, hogy ne csak jeles elődként, de követendő példaként tekintsünk Bethlen Gábor fejedelemre.

Engedjék meg, hogy nagy szeretettel köszöntsem a velünk együtt ünneplő Novák Katalint, Magyarország köztársasági elnökét. Elnök Asszony, köszönjük, hogy itt van velünk!

Köszönettel tartozom ugyanakkor a gyulafehérvári önkormányzatnak és Gabriel Codru Pleşa polgármesternek, aki első perctől partner volt ebben a nemes vállalkozásban.

Köszönettel tartozunk az Erdélyi Református Egyházkerületnek és mindenekelőtt Kató Béla püspök úrnak, akik vállalták, hogy finanszírozzák, előállítják a szükséges anyagiakat ahhoz, hogy elkészüljön ez szobor, és köszönet az alkotónak, Deák Árpád nagyváradi szobrászművésznek!

És engedjék meg, hogy megköszönjem az RMDSZ Fehér megyei szervezetének és elnökének, Ladányi Árpád kollégámnak, aki segített és kijárta az útját, hogy minden engedély időben meglegyen.

Hölgyeim és Uraim!

Büszkék lehetünk, mert megtettük, amit lehetett – egy kicsivel talán annál is többet!

Míg mások szobrokat döntenek és viszályt keltenek, mi szobrot állítunk és a békés egymás iránti tisztelet és megértés jövőjét építjük.

Köszönöm, hogy meghallgattak!