Kelemen Atillától búcsúzik az RMDSZ

Kelemen Atillától búcsúzik az RMDSZ

Megrendülve és mély fájdalommal értesültem barátom és volt kollégám, Kelemen Atilla halálhíréről.

Ismertem őt jóval azelőtt, hogy politikai pályára lépett volna, hiszen ő alapította meg a romániai fogathajtó sportot, vadászkutya vezetőként pedig legendás volt. A 80-as évek közepétől kezdődően tőle tanultam mindent a fogathajtásról, a bírói vizsgámat is nála tettem le. A fogathajtás akkoriban Székelyföldön és szerte Erdélyben a szabadság szigetét jelentette, ahol a szabadság nyelvét beszélhettük, és úgy érezhettük, van remény arra, hogy a kommunista diktatúrából ép testtel, ép ésszel kikerüljünk.

Amerikai karrierjét megszakítva, 1991-ben hazatér és azonnal közéleti feladatot vállal az RMDSZ-ben. 1996-tól kezdődően öt cikluson keresztül parlamenti képviselő, az RMDSZ képviselőházi frakciójának elnöki feladatait is ellátja, a Szövetség Maros megyei szervezetének elnöke. 

Mindenben a pontosságra törekedett, és maximalista volt a lovas sportban, a Szövetség meghatározó politikusaként, vezetőjeként, szóban és tettben egyaránt.

Isten nyugtassa Atát, vigasztalódást kívánok a családjának, illetve mindazoknak, akik szerették őt.

Kelemen Atillát, az RMDSZ volt frakcióvezetőjét, parlamenti képviselőjét a Szövetség saját halottjának tekinti.

Kelemen Hunor,

az RMDSZ elnöke

kapcsolódó

Hírlevél