Jó hír az önkormányzatoknak! Újabb pályázati lehetőség az iskolák felújítására, illetve újak építésére!

Jó hír az önkormányzatoknak! Újabb pályázati lehetőség az iskolák felújítására, illetve újak építésére!

Az oktatási minisztérium zöld, energiahatékony iskolahálózat kialakítására írt ki pályázatot, melyre 2023 július 5-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok.

Azt szeretnénk, hogy a gyerekek a lehető legtöbb magyar lakta településen ilyen, korszerű iskolákban tanulhassanak. Az RMDSZ azért vállalja a kormányzat felelősségét, hogy a közösségeink haszonélvezői legyenek ezeknek a lehetőségeknek. Éppen ezért arra biztatom az önkormányzatok vezetőit, hogy adják le pályázati iratcsomóikat július 5-igfogalmaz Kallós Zoltán, az RMDSZ kisebbségi oktatásért felelős államtitkára.

A kiírás célja, olyan környezetbarát iskolaépületek megépítése, illetve a meglévők korszerűsítése, melyek az eddigieknél sokkal hatékonyabban fűthetők, világíthatók vagy szellőztethetők, vagyis sokkal kevesebb energia felhasználásával fenntarthatóak. Ugyanakkor a pályázatban résztvevő iskoláknak vállalniuk kell, hogy sokkal zöldebb, környezetbarátabb szemlélet szerint alakítják a tanulók és az ott dolgozók mindennapjait.

Tánczos Barna RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter kiemelte az oktatási tárca mostani kiírása kiegészíti azokat a Környezetvédelmi Alapos programokat, amelyeknek köszönhetően az elmúlt két évben Erdélyben több mint 400 középület, köztük számos iskola kapott már támogatást energiahatékony felújításra. „Az RMDSZ kormányzati munkájával a lakosságot és az önkormányzatokat is segíti az energiahatékonyság elérésében. Ez egyaránt fontos környezetvédelmi szempontból, de anyagi megtakarítást is jelent, amit a közösségek fejlesztésére fordíthatnak. Idén 451 millió lejt különítettünk el a Környezetvédelmi Alapból a középületek energiahatékonyságára és készül a pályázati kiírás. Emellett legalább ilyen fontos a környezetvédelmi nevelés is, ezért vezettük be az oktatási tárcával együttműködve a Zöld hetet, amelynek célja, hogy a természeti erőforrásokat ismerő és felelősen kezelő generációkat neveljünk” – közölte a miniszter.

Az oktatási tárca kiírásának összértéke 225.000.960 euró, melyből 150.000.000 eurót fordítanak a meglévő iskolák energiahatékonnyá tételére, és 75.000.960 eurót új, „zöld” iskolák építésére. Az önkormányzatok olyan iskolaépületek felújítására vagy újak építésére kérhetnek finanszírozást, amelyben elemi-, általános- vagy középiskolás osztályok tanulnak, illetve fognak tanulni.

A pályázati kiírás részleteit itt találják: https://bit.ly/42M49eQ

 

kapcsolódó

Hírlevél