Jó hír a gazdáknak: az Európai Bizottság visszavonja a növényvédőszer-használat csökkentésére irányuló javaslatot

Jó hír a gazdáknak: az Európai Bizottság visszavonja a növényvédőszer-használat csökkentésére irányuló javaslatot

Az Európai Bizottság visszavonja a növényvédőszer-használat csökkentésére irányuló javaslatot (SUR), az EB erre vonatkozó döntését kedden jelentette be Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. Ennek kapcsán Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője elmondta: ezt a rendelet-tervezetet mi, az RMDSZ EP-képviselői nem támogattuk már a parlamenti első olvasat során sem. Sokszor elmondtuk: támogatjuk a fenntartható mezőgazdaságot és a környezetvédelmet, de a klíma- és környezetvédelmi célokat nem a gazdák ellenében, hanem velük együtt kell elérni.

Az EP-képviselő hozzátette, az EB – a gazdatüntetések nyomása alatt – meghallgatni látszik a gazdák aggodalmait, és megoldásokat keres a mezőgazdasági ágazat számára. „Megfelelő párbeszéd eredményére alapozva, jobban átgondol javaslatot várunk az Európai Bizottság részéről, olyan javaslatot, amely a helyi valósághoz igazodik, és nem teremt tisztességtelen versenyt a kelet- és nyugat-európai gazdák között” – fejtette ki Winkler Gyula.

Az Európai Bizottság február 6-án visszavont javaslata a növényvédőszer-használat 30%-os vagy 50%-os csökkentését írta elő, az egyes országok fogyasztásának függvényében. „Egy ilyen rendelet egyértelmű csődöt jelentett volna a mi gazdáink számára. Például Románia, a jelenlegi 680 g/ha átlagfogyasztását 476 g/ha-ra kellett volna csökkentenie, míg Hollandia, amely több, mint 8000 g/ha növényvédőszert használ, 4000 g/ha-ra kellett volna csökkentenie, vagyis a romániai növényvédőszer-használat kilencszeresére” – részletezte az EP-képviselő.

 







 

kapcsolódó

Hírlevél