RMDSZ: Hektáronként 4000 eurós állami támogatásban részesülhetnek az epertermesztők

RMDSZ: Hektáronként 4000 eurós állami támogatásban részesülhetnek az epertermesztők

Elfogadta a Képviselőház az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezetet, amely állami támogatást biztosítana az epertermesztőknek. A program keretében a jogosult gazdák hektáronként 4000 euró támogatásban részesülhetnének, évente egyszer, öt éven keresztül. A támogatás az Európai Bizottság jóváhagyását követően lesz igényelhető. 

„Nem fogadhatjuk el, hogy az epertermesztők azért maradjanak ki az állami támogatásokból, mert a korábbi programok kidolgozásakor egyszerűen megfeledkeztek róluk. Miközben más mezőgazdasági ágazatok számára léteztek támogatási lehetőségek, az epertermelőket sem a gyümölcstermesztők, sem a zöldségtermesztők közé nem sorolták be, így méltánytalan hátrányba kerültek. Az RMDSZ ezt a helyzetet változtatja meg: olyan támogatási rendszert kezdeményeztünk, amely az epertermesztők számára is lehetőséget teremt az állami segítségre. Az elfogadott törvénytervezettel fontos lépést tettünk azért, hogy az erdélyi és partiumi gazdák munkája nagyobb megbecsülést kapjon. A hazai termelőket segítenünk kell abban, hogy megérje epret termeszteni, és versenyben tudjanak maradni a piacon. Ezzel a támogatással a gazdák megerősödését, a helyi termelés bővítését és a vidéki munkahelyek megőrzését szeretnénk elősegíteni” – emelte ki Magyar Lóránd-Bálint, Szatmár megyei parlamenti képviselő, a törvénytervezet egyik kidolgozója.

A támogatásra a bejegyzett epertermesztők – engedélyezett magánszemélyek (PFA), egyéni és családi vállalkozások (II és IF), jogi személyek, valamint mezőgazdasági szövetkezetek – pályázhatnának.

A támogatás igényléséhez a gazdáknak több feltételt kell teljesíteniük:

  • legalább 0,3 hektár eperrel beültetett területtel kell rendelkezniük; fóliasátor esetén a minimális terület 500 négyzetméter;
  • a 2026-os évre vonatkozóan szerepelniük kell az érintett önkormányzat mezőgazdasági nyilvántartásában;
  • igazolniuk kell, hogy nincs lejárt állami tartozásuk;
  • hektáronként legalább 5000 kilogramm epret kell termeszteniük, amelyből legalább 3000 kilogrammot november 1-jéig értékesíteniük kell.

A támogatás összege hektáronként 4000 euró, amelyet évente egyszer lehetne igényelni, öt éven keresztül. A kifizetési kérelmeket a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeihez lehet majd benyújtani.

A támogatási program csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően kerül kiírásra. A törvény hatálybalépését követő 30 napon belül a Mezőgazdasági Minisztériumnak ki kell dolgoznia a program végrehajtásához szükséges módszertani szabályokat is.

kapcsolódó

Hírlevél