Ismét nézők jelenlétében lehet sporteseményeket szervezni

Ismét nézők jelenlétében lehet sporteseményeket szervezni

Jóváhagyták az az Ifjúsági és Sportminisztérium javaslatára azt, hogy a szurkolók visszatérhessenek a lelátókra. Habár a kormány 30 nappal meghosszabbította a készenléti állapotot, több enyhítő intézkedésről is döntött.
 
„Nagyon fontos lépést tettünk affelé, hogy a sport is visszatérhessen a normális kerékvágásba, hogy ismét a közösség életének részévé váljanak a sportesemények, hiszen tudjuk mindnyájan, nézők nélkül egy sportesemény sem olyan, amilyennek lennie kellene: közösségépítő, szórakoztató” – mondta Novák Eduárd, RMDSZ-es miniszter. 
 
A tegnapi kormányhatározat szerint ezekre a versenyekre egyelőre kísérleti jelleggel kerülhet sor, a szervezőknek részletes tervet kell benyújtaniuk az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz, amely a lehető legrészletesebben leírja az eseményen való részvétel feltételeit. A sporteseményeken azok vehetnek részt, akik már megkapták mindkét oltást, akik már legalább 15, de nem több mint 90 napja estek át a fertőzésen, vagy azok, 
akik 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR tesztet tudnak felmutatni vagy 24 óránál nem régebbi gyors antigén teszttel igazolják védettségüket. 
 
A beérkezett eseményterveket részletes elemzés után az Egészségügyi Minisztériumhoz küldik jóváhagyásra. Ha a terv teljesíti az előírt feltételeket, ez az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) elé kerül, hiszen ennek is jóvá kell hagynia az események szervezését. 
 
„Az embereknek szüksége van arra, hogy ott legyenek kedvenc csapatuk, sportolóik mellett, és ezeknek is szüksége van a szurkolók energiájára, bátorítására, éppen ezért örülünk annak, hogy ez most már lehetséges lesz” – összegezte Novák.

kapcsolódó

Hírlevél