Közel 350 gyerek vett részt a III. Kolozs Megyei Magyar Iskolák Téli Sportolimpiáján
Harmadik alkalommal került sor a Kolozs Megyei Magyar Iskolák Téli Sportolimpiájára, amelyen idén közel 350 diák állt rajthoz. Az esemény főszervezője a Communitas Alapítvány és az RMDSZ, szakmai partnere és társzervezője az Erdélyi Kárpát Egyesület - Kolozsvár 1891 és az Orca Sportklub. A megmérettetésnek a Buscat Ski Resort adott otthont, a szervezők célja pedig az volt, hogy a sporton keresztül erősítsék a közösséget és versenyzési lehetőséget biztosítsanak a megye magyar diákjai számára.
A megmérettetésen Kolozs megye 18 tanintézményéből érkeztek versenyzők, külön kiemelnénk a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális iskoláját, ahonnan 3 diák képviselte az intézményt. A rekordszámú jelentkezés is azt sugallja: a téli sportok egyre népszerűbbek a fiatalok körében. A diákok sí és hódeszka óriás műlesiklás kategóriáknak mérték össze tudásukat, miközben a sportszerűség és az összetartozás végig meghatározta az esemény hangulatát.
A napos, kedvező időjárás ideális feltételeket biztosított a versenyhez. A gyerekek lelkesedéssel és örömmel vágtak neki a kihívásoknak, a pályán kívül pedig új barátságok szövődtek, közös élmények születtek. A sportolimpia ismét bebizonyította: a sport nemcsak verseny, hanem közösségépítő erő is.
A rendezvény sikeres lebonyolítása az összefogás erejét bizonyítja. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak támogatóiknak a bizalomért és a hozzájárulásért: Weberbau, Agrosel, Bendkopp, Calvariapet, Goodwill Consulting, SEO 365, Adrenalin Park, Táltos Lovastanya, MakeWaves, Rente-e, Kovács család, Kolumbus, Quadrion, Culina Nostra, Kerék Csárda, Wedas, Levendula virágbolt, Mediacontur, Darwin Project, Idea plus, Idea könyvtér, Go Kart Cluj, Gavart, Kolozs Megye Tanácsa, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, Salvamont és nem utolsó sorban a Buscat Ski Resort.
Gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő/kísérő tanárnak. A kategóriák győztesei óriás-műlesiklásban a következők:
- Lányok V-VI. osztály
Szakács Renáta - Báthory István Elméleti Líceum - VI. osztályos I. hely: 00:30,46
Roman Vanessa - Báthory István Elméleti Líceum - V. osztályos II. hely: 00:31,17
Vizi Hanna - Báthory István Elméleti Líceum - VI. osztályos III. hely: 00:31,68
- Fiúk V-VI. osztály
Gergely Erik – Magyarkapusi Általános iskola - VI. osztályos I. hely: 00:30,04
Lokodi Bálint - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - V. osztályos II. hely: 00:30,13
Kiss-Lőrincz Dániel - János Zsigmond Unitárius Kollégium - V. osztályos III. hely: 00:31,84
- Lányok VII-VIII. osztály
Barta Bíborka - Báthory István Elméleti Líceum - VII. osztályos I. hely: 00:30,88
Hunyadi Franciska-Sára - Borbély József Általános Iskola - VII. osztályos II. hely: 00:31,78
Budulac Éva Ágnes - Jósika Miklós Elméleti Líceum - Torda - VIII. osztályos III. hely: 00:31,98
- Fiúk VII-VIII. osztály
Török Mihók Tamás - Báthory István Elméleti Líceum - VII. osztályos I. hely: 00:30,24
Halmágyi Zsolt - Jósika Miklós Elméleti Líceum - Torda - VIII. osztályos II. hely: 00:31,00
Kovács Benedek - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - VII. osztályos III. hely: 00:31.79
- Lányok IX-X. osztály
Veres Zsófia - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - X. osztályos I. hely: 00:26.82
Szélyes Villő - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - Kolozsvár - X. osztályos II. hely: 00:30,63
Molnár Melinda - Báthory István Elméleti Líceum – X. osztályos III. hely: 00:30,93
- Fiúk IX-X. osztály
Hunyadi Norbert – Kolozsvári Református Kollégium - X. osztályos I. hely: 00:25,83
Miklós Antal - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - X. osztályos II. hely: 00:29,56
Veres Kende - Kolozsvári Református Kollégium - X. osztályos III. hely: 00:29,69
- Lányok XI-XII. osztály
Tamás Borbála - János Zsigmond Unitárius Kollégium - XI. osztályos I. hely: 00:29,03
Horváth Aletta - Báthory István Elméleti Líceum - XI. osztályos II. hely: 00:29,32
Kovács Eszter - Báthory István Elméleti Líceum - XII. osztályos III. hely: 00:29,67
- Fiúk XI-XII. osztály
Néda Dávid - Báthory István Elméleti Líceum - XI. osztályos I. hely: 00:23,37
Bibza Boldizsár - Báthory István Elméleti Líceum - XI. osztályos II. hely: 00:27,81
Varga Levente – Kolozsvári Református Kollégium - XI. osztályos III. hely: 00:27,82
A kategóriák győztesei hódeszkában a következők:
- Fiúk V-VIII. osztály
Szabó Demeter Zoltán - János Zsigmond Unitárius Kollégium - VI. osztályos I. hely: 00:38,29
Csákány Hunor - Báthory István Elméleti Líceum - Kolozsvár - VII. osztályos II. hely: 00:43,78
Gál Csanád - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - VII. osztályos III. hely: 00:46,42
- Lányok IX-XII. osztály
Gál Janka - Apáczai Csere János Elméleti Líceum - XI. osztályos I. hely: 00:38,16
Egyed Eszter - Báthory István Elméleti Líceum - XI. osztályos II. hely: 00:39,77
Ambrus Melinda - Báthory István Elméleti Líceum - IX. osztályos III. hely: 00:40,20
- Fiúk IX-XII. osztály
Halász Mátyás – Apáczai Csere János Elméleti Líceum - XI. osztályos I. hely: 00:36,42
Rácz Máté - Báthory István Elméleti Líceum - X. osztályos II. hely: 00:40,18
Sztahura Dávid – Kolozsvári Református Kollégium - X. osztályos III. hely: 00:42,95