Cseke Attila: alkalmazható a fiataloknak szánt lakások vételárát szabályozó rendelkezés

Cseke Attila: alkalmazható a fiataloknak szánt lakások vételárát szabályozó rendelkezés

Az RMDSZ javaslatára fogadta el mai ülésén a kormány az alkalmazási szabályozást ahhoz a kormányrendelethez, amely a fiataloknak szánt lakások (ANL) bérleti díját és vételárát rendezi. Az új szabályozásnak köszönhetően kezdhetik alkalmazni a törvényt mindenhol az országban, és a fiatalok méltányos áron vehetnek lakást – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.
 
Az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások vételára és bérleti díja 2020-ban megemelkedett, szinte megduplázódott azt követően, hogy az építkezési iparban béremeléseket rendeltek el, hiszen egy lakás eladási árának fedeznie kellett a korábbi szabályozás szerint egy új lakás megépítésének költségét. „Az RMDSZ javaslatára orvosoltuk ezt a gondot, módosítottuk a törvényt, de ahhoz, hogy az önkormányzatok alkalmazni tudják az új törvényt, szükség volt arra, hogy a kormány elfogadja az új alkalmazási szabályozást is” – mutatott rá Cseke Attila. A szaktárcavezető hozzátette: „a cél az, hogy a fiataloknak segítsünk abban, hogy biztosítani tudják maguk és új családjuk számára a lakhatást. Ezt az elvet követi az új rendelkezés, amely a 2019-eshez hasonló árakat szab meg.”
 
Az alkalmazási szabályozást ma fogadták el és a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után lép érvénybe. Ez az ingatlan felépítésének eredeti költségeit veszi alapul, és leszámolja abból az eladás pillanatáig fizetett lakbér egy részét, illetve figyelembe veszi a település besorolását is, így a kisvárosokban olcsóbb lesz a lakás, mint a fővárosban vagy a nagyvárosokban.
 
 
 
 
 
 

kapcsolódó

Hírlevél