Cseke Attila: 905 nap a helyi közösségek fejlődésének szolgálatában

Cseke Attila: 905 nap a helyi közösségek fejlődésének szolgálatában

„Az RMDSZ vezetése alatt a fejlesztési minisztérium volt az első mind közül, amely megnyitotta a pályázást a helyreállítási alapra (PNRR) az önkormányzatok számára, minden finanszírozási szerződést megkötött, azaz minden, a helyreállítási alapból rendelkezésre álló pénzt a helyi közösségek gyarapításának szentelt. Bár a legtöbb teljesíteni való határidőt és aláírni való szerződést mi kaptuk meg feladatként, 125%-ban teljesítettük a szerződések aláírásával kapcsolatos feladatokat, és felépítettük az első helyreállítási alapból finanszírozott épületet, egy új, korszerű és környezetbarát bölcsődét ” – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter bukaresti sajtótájékoztatóján, ahol mandátumának eredményeiről számolt be.

Cseke Attila elmondta: „egy nagy, nehezen mozgó, működésképtelen behemót gépezetet vettünk át, és működőképes szaktárcává tettük. 905 nap után a fejlesztési minisztérium kiiktatta a közigazgatásból a pecsétet, átláthatóbb lett a döntéseiben, a beruházások kifizetéseit illetően, és digitalizálta a pályázati rendszerét. Egy olyan fejlesztési minisztériumot hagyunk magunk után, amely karcsúbb, kevesebb emberrel dolgozik, bár sokkal több feladatot vállalt és teljesített, mint a mandátumom előtti időszakban.”

A fejlesztési minisztérium új, korszerű és környezetbarát bölcsődék megépítésére biztosított finanszírozást. 386 állami bölcsőde van Romániában, és 255 újabb megépítését támogattuk – mutatott rá Cseke Attila. Az RMDSZ-es szaktárcavezető hozzátette: a fejlesztési minisztérium támogatta az iskolák, kórházak, lakások és intézmények földrengésbiztossá tételét, az ivóvíz és gáz bevezetését a családok otthonaiba. Rekord összeget, 65 milliárd lejt bocsátott közművesítési munkálatokra, amelyekből szennyvízhálózatokat is építhetnek az önkormányzatok, illetve utakat és hidakat korszerűsíthetnek.  Az önkormányzatok már elkezdték vagy elkezdhetik az épületek energiahatékonyságának növelését célzó munkálatokat, és fejlődő, zöldebb településeket építhetnek, erre a fejlesztési minisztérium biztosította a szükséges finanszírozást.

Cseke Attila elmondta: működésképtelen finanszírozási programokat talált a fejlesztési szaktárcában, és ezeket működőképessé tette, az elavult, több évtizede elfogadott szabályozás mentén működő építkezési ipart modern törvénykezési alapokra helyezte. Reformokat hajtott végre, amelyek mentén ma olcsóbban, gyorsabban, biztonságosabban építkezhetünk, és amelyek mentén az állam biztonságosabb bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, kórházakat és orvosi rendelőket építhet. Egy évről 65 napra csökkentette a fejlesztési minisztérium az építkezési engedélyek kibocsátási határidejét, és új építkezési szaktanácsadókat és tervezési ellenőröket engedélyeztetett, akik az épületek biztonságát, tűzbiztonságát szavatolják.

Az RMDSZ vezetése alatt a fejlesztési minisztérium megoldotta Romániában – Európában az elsők között – az építkezési alapanyagok drágulása által okozott gondot. Megduplázta a Regionális Operatív Program keretében elérhető uniós alapok felhasználását, autóbuszokat, villamosokat és trolibuszokat vásárolt a települések zöldebb közszállításáért.

Dupláztuk, sokszoroztuk a beruházásokra fordított összegeket. Ez azt jelenti, hogy Erdély és Románia több pénzből fejlődött, több pénzt öntöttünk a gazdaságba, fejlesztettünk, korszerűsítettünk, és munkahelyeket teremtettünk” – zárta értékelő nyilatkozatát Cseke Attila.  

kapcsolódó

Hírlevél