A betegeket és az egészségügyben dolgozókat védő törvényjavaslatot kezdeményez az egészségügyi minisztérium

A betegeket és az egészségügyben dolgozókat védő törvényjavaslatot kezdeményez az egészségügyi minisztérium

Minden orvos, nővér, egészségügyi alkalmazott választhat az oltás és a tesztelés között, amennyiben a parlament elfogadja az egészségügyi minisztérium által beterjesztett törvényjavaslatot – hívta fel a figyelmet Cseke Attila ügyvivő tárcavezető.

A javaslat értelmében minden olyan egészségügyi alkalmazottnak, aki még nem oltakozott, és nem esett át a koronavírusos megbetegedésen, saját költségre kell tesztelnie ahhoz, hogy dolgozhasson. Ellenkező esetben a munkaszerződését 30 napra felfüggesztik, és ha továbbra sem tartja be a szabályozást, felbontják.


„Az első vonalban dolgozó orvosoknak, nővéreknek, mindenkinek, aki a koronavírus ellen küzd, hálával tartozunk. Őket és a betegeket is meg akarjuk védeni attól, hogy a korházban kapják el a vírust, ezt a célt szolgálja a javaslat” – hangsúlyozta a miniszter.
A több országban már hatályos rendelkezés a magánklinikákon dolgozó személyzetre is érvényes lesz, ahol a munkaszerződés 30 napos felfüggesztését követően az alkalmazó dönt annak felbontásáról, vagy a felfüggesztés meghosszabbításáról, azok számára, akik sem az oltást, sem a tesztelést nem vállalják.


„Az oltás ingyenes, és mindenki számára biztosított, de ha valaki nem akar oltakozni, a tesztelést és annak költségét is vállalnia kell” – hangsúlyozta az ügyvivő egészségügyi miniszter.
A törvényjavaslat, amely a parlament két házának döntése után léphet érvénybe, 50.000-től 100.000 lejig terjedő büntetést ró ki azokra, akik megszegik ezt a szabályt.

kapcsolódó

Hírlevél