Ilkei Ferenc

Ilkei Ferenc

Telefon:
Cím:
527180, Vargyas, Fő utca, 423 szám, Kov&aa


1951 március 31-én születtem Vargyason. A vargyasi iskolában végeztem a nyolc osztályt,ahol kitünő tanítóim-tanáraim voltak és szüleimmel együtt az egész életemet meghatározó és kisérő ismeretekre tanítottak és emberségre neveltek. 8-okos  koromban Sepsiszentgyörgyön első dijat nyertem táv és magasugrásban. Gyermekkori élményeimet,emlékeimet a „Szawilét fiúk” cimű ifjusági kisregényemben örökítettem meg ami sajnos soha nem látott nyilvánosságot,csak szükkörben barátaim olvasták és nosztalgiázva olvasgatom néha ma is. Nyolc osztály elvégzése után  szerettem volna a baróti  középiskolába iratkozni de bizonyos okok miatt ez nem sikerült. Igy a tanulmányaimat a kézdivásárhelyi 3 éves mezőgazdasági szakiskolában folytattam és ezt a szakmát folytattam 1992-ig.Szép és jó volt művelni és termőre fogni a szülőföldet ,az anyaföldet amit szerettem,szeretek és semmilyen csábításra,kényszeritésre el nem hagytam,el nem hagyok.

A katonai szolgálatot Suceava megyében(Radauti-Suceava Falticeni)végeztem tűzoltóságnál. Leszerelésem után valóra váltottam régi álmom és Baróton  érettségiztem humán-reál tagozaton. 1972-től 1992-ig önkéntes tűzoltó voltam és  1992-2000-ig az önkéntes alakulat parancsnoka.Több vállalat is megszűnt aminél dolgoztam igy kétszer rövid időre megkóstoltam a munkanélküliség keserű kenyerét.

Az RMDSZ alapitő tagja voltam és azóta jóban-rosszban kitartok mellette. Az RMDSZ megalakulása óta benne vagyok a helyi  választmányban. 1996-2000-ig voltam helyi tanácsos, 2000 óta vagyok Vargyas község polgármestere és úgy érzem önzetlenül végeztem és végzem a munkám a mandátumom végéig.

További  célkitűzéseim azok, hogy a magyarság, az unitárius vallás és az RMDSZ szolgálatában megmaradjak a törvényes keretek között.

Hírlevél