Borboly Csaba: indulok Csíkszereda polgármesteri tisztségéért

Borboly Csaba: indulok Csíkszereda polgármesteri tisztségéért

„Csíkszeredát nem hagyhatjuk bizonytalanságban, gazdátlanul, egy 37 ezer lakosú városnak erőre van szüksége, ezért elhatároztam, hogy aláírásgyűjtésbe kezdek a polgármester-jelöltségemért” – jelentette be Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének és Hargita Megye Tanácsának elnöke március 8-i, keddi sajtótájékoztatóján. Döntését azzal indokolta, hogy a megyeszékhelyen kényszerhelyzet állt elő, ugyanakkor mindig a közvetlen kapcsolattartás és a visszacsatolás híve volt, továbbá az aláírásgyűjtés során, illetve a kampányban több gondolatra, több érv ütköztetésére van lehetőség, ezért is reméli, többen benyújtják jelölési dokumentációjukat az RMDSZ városi szervezeténél. Az előválasztás Borboly Csaba szerint lehetőséget teremt arra, hogy mutassanak egy lehetőséget a város lakosságának ebben a bizonytalanság uralta helyzetben.

„Az ifjúság elvándorlása erőteljes Hargita megyében, a nagyobb városok fiataljainak száma az elmúlt húsz évben felére csökkent, ezért a városok szintjén is konkrét intézkedésekre van szükség a folyamat megállítására. A város képes arra, hogy a térség és a megye húzóereje legyen, és polgármesterként is szívemen viselném a megye sorsát. Optimizmust, erőt, lehetőséget szeretnék biztosítani a városon keresztül. Hargita Megye Tanácsánál olyan csapat dolgozik, amely képes továbbvinni az elkezdett programokat, projekteket, az RMDSZ csapatával együtt” – hangsúlyozta a területi elnök, aki nagy kihívásnak azt nevezte, hogy ki lehessen használni a városok megtartó erejét, és a megyei tanács Kisfalu keretprogramjához hasonló, ám nagyobb léptékű program valósulhasson meg a városokban. „Nyugodt építkezésre van szükség” – mondta Borboly Csaba. Úgy látja, nemcsak Csíkszereda város, hanem a megye is nyerne a jelenlegi döntése nyomán. Köszönetet mondott Ráduly Róbert Kálmán volt polgármesternek, Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármestereknek a sok beruházásért, amellyel emelték a város rangját, valamint a Szövetségnek, Kelemen Hunorral az élen, az eddigi nagyobb megvalósításokban nyújtott támogatásért, ugyanakkor szerinte a nagyberuházások ideje lejárt, városon „aprómunkára” van szükség. Hozzátette: ha Ráduly Róbert Kálmán is benyújtja a március 15-i határidőig a polgármester-jelölési kérelmét, a szükséges számú aláírással, akkor ő visszalép, mert Ráduly Róbert Kálmán meghatározó személyisége a székelyföldi közéletnek.

„Csíkszeredát Székelyföld lelki központjává kell tenni, ebben fő szerepe a Kárpát-medence leglátogatottabb katolikus kegyhelyének, Csíksomlyónak van. 2018-ban nagy valószínűséggel Romániába látogat Őszentsége Ferenc pápa, azon kell dolgoznunk, hogy eljöjjön hozzánk” – jelentette ki az elöljáró.

A területi szervezet és a megyei tanács elnöke házról házra jár majd, személyesen fogja gyűjteni az aláírásokat és információt arról, mely problémák foglalkoztatják leginkább a csíkszeredaiakat. „Igyekszem minden csíkszeredait felkeresni június 5-ig” – mondta.

kapcsolódó

Hírlevél