Három hét múlva európai parlamenti választások lesznek, Romániában ráadásul népszavazás is, és bár a kampány hivatalosan is elkezdődött, tisztességes ajánlatoknak és alapos tájékoztatásnak egyelőre híján van a lakosság, csak a megszokott politikai csatározás véget nem érő sorozatát látjuk.

Az EP-választásokra jóformán csak az RMDSZ igyekszik programot és cselekvési tervet felmutatva részvételre buzdítani saját szavazótáborát, a román pártok jelöltjei egyetlen épkézláb ötlettel sem rukkoltak elő, megerősítve azt a vélekedést, hogy úgyis csak a kevés munkával járó magas jövedelmekért küzdenek, nem az ország javáért. Ludovic Orban és nacionalistává züllött liberális pártja máris győzelmét ünnepli, pedig még csak egyes közvélemény-kutatásokban előzi meg az uralkodó szociáldemokratákat, akiknek elnöke, Liviu Dragnea válaszul tízmilliárd eurós befektetési keretet ígért az önkormányzatoknak és az egyetemeknek „fejlesztésre‟. Erre valóban szükség van – csakhogy a politikusok magánvagyonán kívül vajmi kevés fejlődést tapasztaltunk mindeddig, és nehéz elhinni, hogy most fognak hirtelen megváltozni a dolgok.

Mert ott van a népszavazás is, ami szintén nem a megadott témáról, a korrupcióellenes harcról szól, hanem megint csak a hatalom és az ellenzék közötti erőviszonyokról. Klaus Iohannis államfő még a referendum meghirdetésekor sem tudott pártsemleges maradni, hanem közvetítői szerepet előíró tisztségéhez méltatlan módon a kormánykoalíció megleckéztetéséről szónokolt. Azok most a választói névjegyzék manipulálásával készülnek visszavágni, mert a sajátos román jogállamban az is lehetséges, hogy a szavazati joggal rendelkező állampolgárok nyilvántartása néhány százezres pontatlanságokat tartalmazzon, amivel szükség szerint zsonglőrködni is lehet. Elvekről, átfogó vagy akár kisebb, de épkézláb, hasznos projektekről, követhető célokról az ország és a benne élők sorsát meghatározó pártoknál nincs szó, még azt sem magyarázza el senki hitelt érdemlően, hogy mi történik az európai és a román parlamentben: melyik döntés kire tartozik, milyen a döntéshozó intézmények közötti viszony, és milyen következményei lehetnek rájuk nézve annak, hogy így vagy úgy voksolnak, esetleg távol maradnak.

Világos beszéd, konkrétumok és érvek helyett ködös, általános ígéretekkel, illetve fanyalgásokkal és az elmaradhatatlan személyi támadásokkal traktálják a romániai polgárokat, akik ebből a legjobban azt értik meg, hogy a legfontosabbakat elhallgatják előlük, és üres papírra kérik a beleegyezésüket. Mihez is? Talán további üres szemfényvesztéshez...