Előrebocsátom: soha senki sem kért, hogy politikai nézeteimről cikket írjak az újságban vagy nyilatkozzam az elektronikus sajtóban. Jószántamból teszem, minden rábeszélés nélkül, az erdélyi magyarság megmaradása és identitása megőrzése érdekében.

Az utóbbi években jócskán elszaporodtak a politikai pártok, szövetségek, egyéni jelöltek, akik választások előtt mindig megpróbálják a maguk oldalára állítani a szavazókat. Sikerük reményében elkezdenek ígérgetni, jövőbeni megvalósításokról beszélni.

Nem vagyok politikus, de mint erdélyi magyar, azt a programot veszem komolyan, amelyben a jelölt a legelérhetőbb dolgokról beszél, a közösség égető problémáit veszi górcső alá, anélkül hogy fűt-fát ígérjen választóinak. Természetesen számít az illető rátermettsége, közösségépítő és -formáló adottsága, korábbi életszakaszának eredményei. Bár azt tartják, egy jó polgármester, tanácselnök munkájának gyümölcse a négyéves ciklus végén, a második mandátuma elején kezd beérni, az lenne célszerű, ha az első két év végén értékelni lehetne a vállalt feladatok teljesítését, és amennyiben nem megfelelő, változtatni kell. Fenntartom, léteznie kell egy úgynevezett „türelmi‟ időnek, amikor a pályázatok kezdenek „beérni‟, s észlelni lehet, hogy jó úton halad-e a megválasztott személy… Ha két év után semmi vagy vajmi kevés látszik abból, amit meg szeretne valósítani, akkor valószínű, hogy sem három, de még négy év múlva sem lesz megnyugtató eredmény , az ígéret csak ígéret marad. Igen korrekt megoldás lenne, ha a jelölt a kampány idején vállalná:amennyiben nem tudja elkezdeni/beindítani a választási kampányban tett ígéreteinek életbe ültetését, akkor két év után lemond, s nem viszi végig a négy évet.

Választások előtt a legtöbben felteszik a kérdést: kire szavazzak? És elkezdünk gondolkozni, hogy érdemes-e tovább bizalmat szavazni annak a személynek, aki eddig vezette a várost, a községet, esetleg egy falunak, utcának volt a képviselője? Nem kevés azon személyek száma, akik ekképpen vélekednek: nekem jó volt, nem ártott, nem szorzott, ha nem megyek választani, úgyis azt tesznek oda, akit akarnak...

Nos, aki ezt mondja, annak nincs igaza!

Azt tesznek oda, akit MI akarunk! Akit mi választunk! Ha valakinek nem tetszik a munkája, hozzáállása, vagy nem látunk garanciát szervezőképességében, akkor nem választjuk meg, nem szavazunk rá, s ha többen vagyunk egy elven, akkor mi nyerünk. Tehát: tőlem (is) függ…

Nem olyan rég egyik ismerősömmel beszélgettem a választásokon való részvétel fontosságáról, s arról, hogy vannak országok, ahol KÖTELEZŐ elmenni szavazni, véleményt formálni. Aki nem megy el, azt komoly anyagi terhelés érinti. Nem hinném, hogy nálunk is ezt be kellene vezetni, de léteznie kell egy EMBERI KÖTELESSÉGTUDATNAK, amit ott hordozunk szívünkben: ha tagja vagyok egy közösségnek, egy nemzetnek, nemzeti kisebbségnek, akkor menjek el szavazni! Nekünk, magyaroknak kétszeresen fontos a választáson való részvétel! Kétszer, mert itt nemcsak az anyagi, szociális jólétről döntünk, hanem a jövőnkről, MEGMARADÁSUNKRÓL is! Ünnepi alkalmakkor, boldog perceinkben elénekeljük: Ne hagyd elveszni, Erdélyt, Istenünk! Elénekeljük, és ennyi?!... Ezzel minden meg van oldva, amit hangos torokból, határozottan, néha könnyekkel küszködve kérünk az Úrtól?... Legyünk ott mi is a választáson, minden alkalommal, és jusson eszünkbe az intelem: Egységben az erő!

Valóban egységben az erő, mert ebben az országban nemcsak munkára és anyagi jólétünk megteremtésére születtünk, hanem magyar mivoltunk, nemzeti identitásunk hosszú távú megőrzésére is! S ezt fölöttébb időszerű megemlítenünk most, az országhatárok megváltoztatásának századik évfordulóján!

Vidéken lakom, de sokszor találkoztam/beszéltem olyan marosvásárhelyi magyarokkal, akik azt mondták: nekik jó ez a doki, mert leaszfaltozta az utcát, csomagot küld a rászorulóknak, liszt van benne, és ingyen utazhat a városi buszokon. A többi nem érdekli őket! Lehet bárki polgármester! Könyörgöm, hát csak ebből áll az élet? Ez minden? Van mit együnk, aszfalúton megyünk a sarki bódéba, s úgy érezzük, hogy mindent megkaptunk, ami jár nekünk a 21. század elején?... Szó se róla! És egyáltalán, honnan tudjuk: ha egy magyar ember kerül a városvezetés élére, ő nem „oldja meg‟ ezeket az ún. „pragmatikus lépéseket‟?! Tényleg csak az anyagi jólétünk érdekel, s a szellemi már nem? Mondok egy példát. Magyar őseink katolikus gimnáziumot építettek Vásárhelyen, s most évtizedig vitatkoztak elöljáróinkkal: nem kell katolikus gimnázium, minek kell a katolikus vallás oktatása gyerekeinknek stb. Emlékezzünk vissza: tavaly járt nálunk a pápa, amit évekig vártunk, minden diplomáciai fegyvert bevetett a hazai politikum, mindent elkövettek, hogy itt legyen, s közben fennhangon, habzó szájjal hirdették: Marosvásárhelyen nem kell katolikus iskola! (Talán a pápának is lehetett volna egy-két szava ez ügyben...) S még valami: korábban megígérték/vállalták tanácsülésen Sütő András szobrának felállítását a Színház téren, csak legyen meg az a másik szobor is… S mi lett belőle? Semmi. Megígérjük, és nem tartjuk be a szavunkat! Újat mondtam?...

S hol van a többi jog: az anyanyelven való tanulás biztosítása, kultúránk, hagyományaink ápolása, épített örökségünk visszaszerzése, az egyházak egyformán való megsegítése, nemzetiségi intézményeink fenntartásának joga stb. És ezt bízzuk másvalakire?... Itt az alkalom, hogy „csendben‟, méltóságteljesen, állampolgári jogainkkal élve „visszaválaszoljunk‟ , azaz: elmenjünk szavazni.

Aki eddig a legtöbbet tett, a legjobban védte magyar érdekeinket az elmúlt 30 év során, az az RMDSZ volt. Ezért szavazok mindig a legerősebb erdélyi magyar pártra, hogy ne ismétlődjék meg a felvidéki eset: Szlovákiában, ahol 11 százalék magyar él, nincs parlamenti képviseletük. (Még jó, hogy Újvidéken másként gondolkodtak, egybetömörülve megoldották a helyzetet.)

Sütő András mondta: Aki nem tudja, merre tart, azt oda vezetik, ahová akarják.

Te ne tartozz ezek közé, Neked látnod kell az útirányt, tudnod kell, merre tartasz, s szívedben mindig ott kell legyen a megmaradás reménysége!

Forrás: Népújság