Vincze Loránt: indokolatlan és veszteséges a Schengen csatlakozás halogatása

Vincze Loránt: indokolatlan és veszteséges a Schengen csatlakozás halogatása

Románia schengeni csatlakozásának halogatása beszédes példa az európai kettős mércére – hívta fel a figyelmet csütörtökön este Vincze Loránt Mátészalkán, a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének évnyitó rendezvényén. A FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára rámutatott: a határ menti régióban érezhető a leginkább annak a hátránya, hogy indokolatlan útiokmány-ellenőrzést kell elszenvedni, az itt élők értékes perceket veszítenek a ki- és beutazáskor, a gazdaságban pedig, az áruk mobilitásának késleltetésével, pénzben is mérhető hátrány keletkezik.

„A romániai polgárokat az EU-ban továbbra is másodrendű polgároknak tekintik, még egy tisztességes magyarázatot sem hallottunk soha, hogy mi az oka a Schengen-csatlakozás folyamatos elhalasztásának. Nekünk, romániai magyaroknak különösen fájó probléma ez, hiszen mi akadályok nélküli, légiesült összekapcsolódást szeretnénk Magyarországgal” – hangsúlyozta.

Vincze Loránt emlékeztetett: az RMDSZ volt az első romániai szervezet, amely az uniós csatlakozást sürgette, még mielőtt a romániai politikai pártok többsége feleszmélt volna, és most, Románia EU-elnöksége idején is az RMDSZ sürgeti leginkább a schengeni csatlakozást, amely minden romániai állampolgárnak érdeke. Köszönjük Magyarországnak a következetes kiállást ebben a kérdésben is – mondta a KDNP és az IKSZ rendezvényén.

A Minority SafePack sikere kapcsán a FUEN elnöke úgy fogalmazott: az őshonos közösségek védelmében példa nélküli összefogásra volt képes a magyar nemzet a Kárpát-medence minden szegletén, az anyaország pedig kiállt a határon túli magyarokért. Vincze Loránt megköszönte a KDNP és az ifjúsági szervezet hozzájárulását. Elmondta: a cél európai törvény elfogadása a kisebbségek védelmében. „Egy rosszul berögzült rendszert kell megtörni, hiszen nem fogadható el többé, hogy az Európai Unió rendszere továbbra is álszent módon a szőnyeg alá söpörje az őshonos közösségek védelmének kérdését, ahogyan azt évtizedek óta teszi” – nyomatékosított.

„Készséggel elismerjük, hogy nyelvünk és kultúránk meghatároz bennünket, de szigorúan elutasítjuk, amikor bajkeverőnek titulálnak minket, veszélyforrásként tekintenek ránk – pusztán azért, mert egyenlő jogokat kérünk a többségben élő állampolgárokkal. A bírálatok kereszttüzében is merjük bátran elmondani, hogy az európai identitásról, kultúráról, ami évszázadok óta meghatároz bennünket, nem vagyunk hajlandók lemondani. Mi jogi besorolástól függetlenül európaiak vagyunk, az Európai Unió pedig egy emberek alkotta politikai építmény, amelyet alakítani és – ha szükséges – javítani kell. Mi ezt szeretnénk tenni!” – fogalmazott Vincze Loránt a mátészalkai rendezvényen, amelyen Seszták Miklós KDNP megyei elnök és Kiss András IKSZ megyei elnök meghívására vett részt.

kapcsolódó

Hírlevél