Új elnök a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége élén

Új elnök a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége élén

Kovács Péter: az RMDSZ számára a csángómagyar közösségek érdeke a fontos

Pogár Lászlót választotta új elnökének mai, április 27-ei ülésén a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének 31 tagú küldöttgyűlése. A 20 helyi szervezetet megjelenítő testület az MCSMSZ Alapszabályzatának megfelelően eljárva szavazott bizalmat a következő két évre az új elnöknek.

 

„Kiemelten fontos a szabályzat tiszteletben tartása, hiszen a szövetségnek az elkövetkező években nem a szembenállásról, hanem a közös munkáról kell szólnia, amelyet legitim módon megválasztott elnöknek és csapatának kell koordinálnia” – fogalmazott az ülésen Kovács Péter főtitkár. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa megelégedéssel nyugtázta, hogy a Magyarország bukaresti nagykövete, Füzes Oszkár által delegált ügyvéd az ülésen több alkalommal is rávilágított a szabályos eljárásra, a küldöttek pedig ennek megfelelően jártak el. A Szövetség képviselője támogatásáról biztosította a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét. „Az RMDSZ számára nem az a fontos, hogy ki vezeti ezt a szervezetet, hanem az, hogy a helyi közösségek akarata érvényesüljön” – mutatott rá.

Pogár László az ülést követő felszólalásában leszögezte: nem csak azokat fogja képviselni, akik bizalmat szavaztak neki, hanem a teljes csángómagyar közösség érdekeit kívánja megjeleníteni, érvényesíteni. Kijelentette, hogy az MCSMSZ készen áll az oktatási program koordinálására, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy összhangban tudnak majd dolgozni a magyar kormány illetékes testületeivel is.

Az ülésen elfogadták Solomon Adrián leköszönő elnök éves tevékenységi beszámolóját illetve az elmúlt időszakra vonatkozó pénzügyi jelentést is.

kapcsolódó

Hírlevél