Pályázati felhívás sajtótámogatásra

Pályázati felhívás sajtótámogatásra

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2019. évi alapjából, már működő magyar sajtótermékek támogatására, amelyek tulajdonosa a pályázati kiírás megjelenésének időpontjában olyan Romániában bejegyzett jogi személy, amelynek tagjai legalább 51%-ban, közvetlen vagy közvetett módon, román állampolgárok. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

A következő kategóriákban lehet pályázni:

1. online lapok számára kiírt pályázat:

  • Pályázhatnak azok az online lapok, hírportálok, amelyek saját tartalmat állítanak elő 60 %-ban.
  • A következő költségekre nyújtunk résztámogatást:
    • eszközbeszerzés, leltári tárgyak, infrastruktúra fejlesztés. A támogatásból megvásárolt eszköz ára legtöbb bruttó 2500 lej lehet. Kötelező legalább 2 árajánlatot csatolni a pályázathoz.
    • működési költségek: bérleti díjak, telefon, internet, rezsiköltség, egyéb szolgáltatások.
    • szoftverfejlesztés, hosting, webdesign és egyéb, az online felület karbantartásával kapcsolatos szolgáltatások.

2. rendszeresen, papíron megjelenő, írott sajtótermékek számára a sajtótermék külalakjának-, tördelésének fejlesztésére kiírt pályázat:

  • Pályázhatnak azok a lapok, amelyek legalább heti rendszerességgel, legalább 1000 példányban megjelennek, és legalább 2 megyében/régióban terjesztik őket. A pályázó kiadványnak ezen 3 feltétel közül legalább 2 feltételnek meg kell felelnie.
  • A következő költségekre nyújtunk résztámogatást:
    • technikai és infrastrukturális felszerelésekre. A támogatásból megvásárolt eszköz ára legtöbb bruttó 2500 lej lehet.  Kötelező legalább 2 árajánlatot csatolni a pályázathoz.
    • szoftverek vásárlására/bérlésére. Elszámolhatóak a tördelési/ kiadványszerkesztési/ fotós/ plakát készítéséhez szükséges/videó vágáshoz szükséges/ programok, vagy azok online előfizetései. Kötelező legalább 2 árajánlatot csatolni a pályázathoz.

 

PÁLYÁZÁSI FELTÉTELEK:

Online pályázás:

Kérjük, olvassa el a honlapon található pályázási útmutatót a https://bit.ly/2K0JnEB címen.

Online pályázás esetén a pályázónak szükséges beküldenie a regisztrációt követően kitöltött, lepecsételt és aláírt nyilatkozatot, amely a beküldött pályázatait hivatott hitelesíteni. Azok a pályázók, akik az előző években regisztráltak és nyilatkozatot küldtek be, nem kell újabb nyilatkozatot beküldjenek 2019-ben. Kivétel: Amennyiben a már regisztrált szervezetben változás történt (szervezet adatai, vezetőség, stb.), szükséges az új nyilatkozat beküldése. A nyilatkozatok beküldése ajánlott levél, vagy valamely gyorsposta-szolgálat révén történhet. A Titkárság a személyesen behozott nyilatkozatokat a határidő napján du. 16:00 óráig fogadja.

Az internetes pályázatkezelő rendszer jelenleg a pályázási folyamatra terjed ki, a pénzügyi és szakmai beszámolók papíron történnek.

Amennyiben az online pályázási lehetőséget használja, ne hagyja a pályázati határidő napjára a feltöltést!

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • az online rendszerben pontosan kitöltött pályázati űrlapot;
  • a pályázatokat hitelesítő nyilatkozatot (amennyiben még nem küldte be, illetve változások esetén).

 

Az online pályázat elküldésének határideje 2019. július 26., 16:00 óra.

 

Online pályázás esetében a pályázat eredményének kiértesítő levele is online érkezik postafiókjába. Ezért kérjük, rendszeresen ellenőrizze a regisztrációnál megadott e-mail postafiókjának tartalmát!

 

Papíron történő pályázás:

Papíron történő pályázás esetén a pályázatok benyújtása csakis erre a célra kiállított formanyomtatványokon, azaz pályázati űrlapokon történhet, amelyek letölthetők a Communitas Alapítvány honlapjáról (www.communitas.ro), illetve kérhetők e-mail-en, a communitas@rmdsz.ro címen.

A papíron benyújtott pályázatokhoz kötelezően csatolni kell a pályázati űrlap CD-re felírt elektronikus változatot. Amennyiben egy borítékban ugyanahhoz a szaktestülethez több pályázatot küld be, azokat felírhatja egyetlen CD-re is.

A papír alapú pályázatok beküldése ajánlott levél, vagy valamely gyorsposta-szolgálat révén történhet.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pontosan kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában, a pályázó által lepecsételve és aláírva;
  • a pályázati űrlap .doc kiterjesztésű dokumentumként CD-re felírt változatát.

 

A pályázat leadásának határideje 2019. július 26. (a postabélyegző dátuma), a személyesen behozott, valamint online pályázatokat a határidő napján du. 16:00 óráig fogadjuk.

 

A pályázatot EGY PÉLDÁNYBAN a következő címre kérjük eljuttatni:

Fundaţia Communitas (Sajtó Szaktestület)
400489 Cluj-Napoca, str. Republicii, nr. 60, jud. Cluj

 

A papíron beküldött pályázatok eredményéről postai úton értesítjük Önöket. Kérjük, pontosan tüntessék fel az űrlapon a pályázó szervezet postacímét!

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:

  • Pályázatot sem faxon, sem e-mailen nem fogadunk el!
  • Minden pályázót értesítünk a támogatási kérelmére vonatkozó döntésről, a megítélt összegről, a felhasználás és az elszámolás módjáról: az online rendszerünkben pályázók elektronikus levél formájában, míg papír alapon pályázóink postai úton kapják kézhez a kiértesítő leveleket.
  • A pályázó szervezet által összeállított elszámolást a programfelelős írja alá és vállalja a felelősséget a bizonylatok hitelességéért, kérjük, azt a személyt tüntessék fel programfelelősnek, aki a pályázattal foglalkozik!
  • A nyertes pályázók kiadványaikban és a saját honlapjukon (feltéve, ha rendelkeznek) kötelezően fel kell tüntessék a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat. Abban az esetben, ha a kiadvány támogatóinak körében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hozzájárulása a legjelentősebb, főtámogatóként kell megjeleníteni.
  • A kiadványokban kötelező megjeleníteni a támogató logóját, a következő szöveg kíséretében: Támogató a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.
  • A formai hibás pályázatok iktatásra kerülnek, de nem képezik tartalmi elbírálás tárgyát.

 

FORMAI HIBÁNAK TEKINTENDŐK:

Online pályázás esetén:

  • a nyilatkozat nem érkezik be határidőre az Alapítvány Titkárságára;
  • az online űrlap tartalmilag kifogásolhatóan van kitöltve.

Papíron történő pályázás esetén:

  • a pályázati űrlap nincs aláírva;
  • a pályázat határidő után érkezik be;
  • az űrlap hiányosan van kitöltve;
  • hiányoznak a kötelező mellékletek;
  • nem a kiíró által 2019-ben kibocsátott űrlapot töltötték ki;
  • hiányzik a pályázat CD-re felírt elektronikus változata.

 

A TÁMOGATÁS NEM KERÜL KIFIZETÉSRE, HA A PÁLYÁZÓ:

  • nem tartotta be az elszámolási szabályokat;
  • az elszámolási határidőn belül (2020. január 20.) belül nem számol el;
  • kiadványában, népszerűsítő anyagain nem tüntette fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítványt, mint támogatókat/főtámogatókat, a honlapról letölthető aktuális logók alkalmazásával;
  • a nyertes kiadvány megjelenésének elmaradása esetén a megítélt összeget más, meg nem pályázott projektre használta fel.

 

Elszámolási szabályzatunk letölthető a www.communitas.ro honlapról.

Elszámolási szabályzatunk követi a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint az európai és magyarországi támogatási rendszerek elszámolási modelljeit.

 

További információkért forduljanak a Communitas Alapítvány titkárságának munkatársaihoz: Sólyom Réka – irodavezető, Dénes Kinga – referens.

 

Cím: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, nr. 60

Telefon/fax: 0264 - 594 570

Telefon/mobil: 0723 - 250 324, 0736 - 444 437

E-mail: communitas@rmdsz.ro

kapcsolódó

Hírlevél