Nyeregben a székelyek Fotó: fotó: Henning János

Nyeregben a székelyek

Székelyföldön egyre több a lovas rendezvény, amelyek iránt nem csak idehaza nagy az érdeklődés, hanem a határon túlról is számos érdeklődő kíséri figyelemmel: ezek közt az első helyen szerepel a Székely Vágta.

Székelyföld, ezen belül Háromszék legrangosabb, éves eseményét július 13-án, szombaton, nagy pompával nyitották meg: a versenypályán díszmenetben lovagoltak végig a huszárok a Vágta saját lobogójával, a székely zászlóval, az 1848-as, az Európai Unió, valamint a résztvevő országok jelképeivel. Őket követték lovas kocsin a szervezők.

Elsőként a Nemzeti Vágta főkapitánya Székely Tibor szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a székely virtusnak köszönhetően nem csak Erdélyben kerül sor a Nemzeti Vágta előfutamát jelentő versenyre, hiszen az itteniek kezdeményezésén felbátorodva, Vajdaságban is kedvet kaptak a rangos lovas esemény megszervezéséhez.

A főkapitány külön figyelmet fordított arra, hogy román nyelven is köszöntse a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy a Székely Vágta az egymás mellett élő nemzetek közti viszony bajtársi összetartásra serkelő jelleggel bír.

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntőjében elmondta: a Vágta nem csupán kimagasló jelentőséggel bíró lovas rendezvény, hiszen nemzetpolitikai intézménnyé nőtte ki magát. A városatya szerint ez a rendezvény üzenet fogalmaz meg Bukarest felé, jelzi, hogy itt székelyek élnek, akik szeretik ezt a földet. „A vágtató ló mindig a szabadság jelképe, így Székelyföldön is a szabadságvágyunk szimbóluma” – fogalmazott Antal, majd felhívta a közönség figyelmét arra, hogy a versenyen azzal a szándékkal indulnak a Háromszékiek, hogy megnyerik Budapesten a Nemzeti Vágta első díját.

Borboly Csaba csíkszéki RMDSZ elnök, kiemelte, hogy a Székely Vágta Székelyföld hírét öregbíti. Elmondta: Székelyföld, mint belső anyaország erős, „mi itt a hit, a remény és a szeretet jegyében közösséget formálunk”.

Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a verseny hagyományőrző jellegét emelte ki: „A történelem azt igazolja, hogy lovas, katona nemzet vagyunk. Kassai Lajos lovas-íjász világbajnok szavaival élve: Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek. Az a legfontosabb, hogy azokat az értékeket kövessük, amit elődeink is követtek: hit, becsület, hazaszeretet. A Székely Vágta, célkitűzéseit, üzenetét tekintve nem csupán lovas verseny, hanem hagyományőrző, történelmi bemutató, a székelység önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának képviselője.”


kapcsolódó

Hírlevél