Nemzeti ünnep Kalotaszentkirály-Zentelkén

Nemzeti ünnep Kalotaszentkirály-Zentelkén

Nemzeti ünnepünk alkalmával idén már tizenharmadik alkalommal adták át a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíjakat a kalotaszentkirályi-zentelki kultúrotthonban, az ünnepséget azt követően tartották, hogy véget ért az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő helyi döntője.

Március 15-e a magyar szabadság napja, az emlékezés és a tiszteletadás napja, de ugyanakkor a mérlegé is, hogy hol is tartunk itthon, Erdélyben, szülőföldünkön a magyar szabadság megteremtésének folyamatában. Nem elég múlt időben beszélni a magyar szabadságról, hiszen a 168 évvel ezelőtti események  nem hozták meg, nem is hozhatták meg véglegesen a szabadságot minden magyar embernek a Kárpát-medencében. Fontos itt és most beszélnünk a szabadságról, de még a jelen idő sem elég, hanem a jövőbe tekintően is beszélnünk kell erről. Nincs is arra jobb példa, hogy mennyire fontos ez a jövőbe tekintés, mint amikor itt a kalotaszentkirályi fiatalok arra vállalkoznak, hogy a magyar épített örökséget, Kós Károly, a Bánffyak és megannyi neves előd hagyatékának gondozását, továbbvitelét biztosítják. Ezek a fiatalok jelentik a magyar szabadság jövőjét, közösségünk megmaradását" – emelte ki ünnepi beszédében Winkler Gyula.

Az ünnepi felszólalók sorát házigazdaként Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója kezdte, Barabás János kolozsvári főkonzul-helyettes Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét tolmácsolta, majd beszédet mondott Póka András György polgármester, ifj, Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Máté András Levente, Kalotaszeg parlamenti képviselője, László Attila Kolozs megyei szenátor. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke méltatta az Örökségünk Őrei vetélkedő helyi döntőjét és ismertette a díjakat.

Az ünnepség végén Okos Márton, az ösztöndíj alapítója és Lakatos András iskolaigazgató átadta az idei Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíjakat. Az Ady Endre Általános Iskola hat diákja részesül ösztöndíjban, az elbíráló bizottság nemcsak a tanulmányi előremenetelt, hanem a közösségi aktivitást is figyelembe vette. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták Gyarmathy Zsigmond mellszobrát.    

A Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíjat a falu szülöttei, az Ady Endre Iskola öregdiákjai, Kiss B. Attila Liszt-díjas énekművész és Okos Márton alapították. A névadó Gyarmathy Zsigmond 1832-ben Kalotaszentkirályon született, az 1848-as forradalom idején  a harctéren szolgálta hazáját. Hazatérve feleségül vette a gyerőmonostori Hory Etelkát és együtt tevékenykedtek a kalotaszegi magyarság szolgálatában, anyagiakkal is támogatva a szegény sorsú, de tehetséges diákokat. Az 1848-as honvéd emléke előtt tisztelegve alapították meg a Gyarmathy Zsigmond-ösztöndíjat, amelyet 2004 óta minden esztendőben kiosztanak az Ady Endre Iskola diákjai között.

kapcsolódó

Hírlevél