Lemondott szenátori mandátumáról Olosz Gergely

Lemondott szenátori mandátumáról Olosz Gergely

Május 13-án, hétfőn délután, a Szenátus plénuma előtt jelentette be Olosz Gergely, hogy lemond szenátori mandátumáról.

Az RMDSZ háromszéki szenátora azzal indokolta lemondását, hogy az elmúlt időszakban lejárató kampány indult ellene, amely azonban a Szövetséget célozza.

„Az elmúlt hetekben-hónapokban országos hadjárat indult az RMDSZ és személyem ellen egy háromszéki beruházás kapcsán. Azért támadnak, mert az teszem, amivel a háromszéki emberek megbíztak, hogy ipart és munkahelyeket teremtsünk. Támadóim ugyan engem céloznak, de az RMDSZ-nek akarnak ártani. Ezért alapos mérlegelés után arra a következtetésre jutottam, hogy a mai napon lemondok szenátori mandátumomról. Meggyőződésem, hogy ezzel a döntésemmel tiszta helyzetet teremtek. A Szövetséget többé nem érheti támadás azért, mert egyik szenátorát azzal vádolják, hogy munkahelyet akart teremteni” – mondta el parlamenti kollégáinak Olosz Gergely. Hozzátette, döntéséről tájékoztatta a szövetségi elnököt, a megyei elnököt és a frakcióvezetőt, ugyanakkor találkozott szenátori körzetének polgármestereivel is, akiket tájékoztatott a kialakult helyzetről és a döntés indokairól.

Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „Olosz Gergely, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora tájékoztatott arról, hogy mandátumáról le kíván mondani. Érveit meghallgattam, azokat elfogadtam. Egyetértek vele abban, hogy a személye ellen zajló támadások az RMDSZ-t is célba veszik, ártanak a Szövetségnek, ezért helyeslem a döntését. Olosz Gergely az elmúlt években sokat tett a Háromszék gazdasági fellendüléséért, új vállalkozások oda vonzásáért, munkahelyek teremtéséért. Szándékai szerint ezt a tevékenységét immáron vállalkozóként folytatja majd, ehhez a magam részéről sok sikert kívánok neki.”

kapcsolódó

Hírlevél