Kelemen Hunornak a párbeszédet kell szorgalmaznia (AUDIÓ)

Kelemen Hunornak a párbeszédet kell szorgalmaznia (AUDIÓ)

Az RMDSZ-nek minden választáson fel kell mutatnia a magyar közösség erejét. A közelgő megmérettetés is egy kitűnő alkalom arra, hogy elmondjuk elvárásainkat – fogalmazott Bende Sándor, a Szövetség Gyergyó Területi Szervezetének elnöke. Béres István László történelmi máramarosi RMDSZ-elnök kiemelte, a magyar képviseletnek is köszönhetőek azok a modernizációs folyamatok, amelyek az 1990 utáni Romániát európaivá tették.

Bende rámutatott: „a magyar államelnök-jelöltnek el kell mondania a többségi nemzetnek, hogy melyek az elvárásaink nekünk, kisebbségben élőknek, ugyanakkor azt is hangsúlyoznia kell, hogy nem az ország ellen, hanem Romániáért vagyunk, a közjó megteremtéséért tevékenykedünk nem megtagadva, hanem nyíltan felvállalva nemzetiségünket, kultúránkat és hagyományainkat.”

Béres elmondta, a magyar államelnök-jelölt a magyarság hiteles hangja az államelnöki kampányban is. „Kelemen Hunor közösségünk szószólója, komoly kiegyensúlyozott vezető, aki ismeri értékeinket, de problémáinkat is. A szövetségi elnök azon magyar politikusok egyike, akit a románok is tisztelnek és meghallgatnak” – hangsúlyozta az elnök.

A Szövetség két politikusának egybehangzó véleménye szerint a magyar államelnök-jelöltnek a közelgő választáson is az együttműködést és a párbeszédet kell szorgalmaznia, valamint el kell mondania, hogy a romániai kisebbségvédelemben még sok a tennivaló.

Bende Sándor nyilatkozata
Béres István László nyilatkozata

kapcsolódó

Hírlevél